- 1
- Az Úr pedig meglátogatá Sárát, a mint mondotta vala, és akképen cselekedék az Úr Sárával, a miképen szólott vala.
- Az ÚR pedig meglátogatta Sárát, amint mondta, és úgy cselekedett vele, amint megígérte.
- 2
- Mert fogada Sára az ő méhében, és szűle fiat Ábrahámnak az ő vénségében, abban az időben, melyet mondott vala néki az Isten.
- Mert Sára fogant méhében, és fiút szült Ábrahámnak az ő vénségében, abban az időben, amelyet mondott neki Isten.
- 3
- És nevezé Ábrahám az ő fiának nevét, a ki néki született vala, a kit szűlt vala néki Sára, Izsáknak:
- Ábrahám az újszülött fiát, akit Sára szült neki, Izsáknak nevezte.
- 4
- És körűlmetélé Ábrahám az ő fiát Izsákot, nyolcznapos korában, a mint parancsolta vala néki az Isten.
- Majd körülmetélte nyolcnapos korában, ahogy Isten parancsolta neki.
- 5
- Ábrahám pedig száz esztendős [vala], mikor születék néki az ő fia Izsák.
- Ábrahám pedig százesztendős volt, amikor a fia, Izsák született.
- 6
- És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten, énnékem; a ki csak hallja, nevet rajtam.
- Ekkor azt mondta Sára: Nevetést szerzett nekem Isten! Aki csak hallja, nevet velem.
- 7
- Ismét monda: Ki mondotta volna Ábrahámnak, hogy Sára fiakat szoptat? s ímé fiat szűltem vénségére.
- Ezt is mondta még: Ki mondta volna Ábrahámnak, hogy Sára még fiakat fog szoptatni? S íme, fiút szültem vénségére.
- 8
- És felnevekedék a gyermek, és elválasztaték; Ábrahám pedig nagy vendégséget szerze azon a napon, a melyen Izsák elválasztaték.
- Amikor a gyermek felnövekedett, elválasztották. Ábrahám pedig nagy vendégséget szerzett azon a napon, amelyen Izsákot elválasztották.
- 9
- Mikor pedig Sára nevetgélni látá az Égyiptombéli Hágárnak fiát, kit Ábrahámnak szűlt vala,
- Mikor pedig Sára nevetgélni látta az egyiptombeli Hágár fiát, akit Hágár Ábrahámnak szült,
- 10
- Monda Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót az ő fiával egybe, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal.
- ezt mondta Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót fiával együtt, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal.
- 11
- Ábrahámnak pedig igen nehéznek látszék e dolog, az ő fiáért.
- Ábrahámnak pedig igen nehezére esett ez a dolog a fia miatt.
- 12
- De monda az Isten Ábrahámnak: Ne lássék előtted nehéznek a gyermeknek és a szolgálónak dolga; valamit mond néked Sára, engedj az ő szavának, mert Izsákról neveztetik a te magod.
- De azt mondta Isten Ábrahámnak: Ne tűnjék előtted nehéznek a gyermek és a szolgáló dolga. Amit mond neked Sára, engedj abban szavának, mert Izsákról nevezik majd utódaidat.
- 13
- Mindazáltal a szolgálóleány fiát is néppé teszem, mivelhogy a te magod ő.
- De a szolgálóleány fiát is néppé teszem, mivelhogy a te magod ő.
- 14
- Felkele azért Ábrahám jó reggel, és vőn kenyeret és egy tömlő vizet, és adá Hágárnak, és feltevé azt és a gyermeket annak vállára s elbocsátá. Az pedig elméne, és bujdosék a Beérseba pusztájában.
- Fölkelt azért Ábrahám jó reggel, és kenyeret vett elő meg egy tömlő vizet, Hágárnak adta, és föltette annak vállára, és a gyermekkel együtt elbocsátotta. Ő pedig elment, és Beérseba pusztájában bujdosott.
- 15
- Hogy elfogyott a víz a tömlőből, letevé a gyermeket egy bokor alá.
- Mikor elfogyott a víz a tömlőből, letette a gyermeket egy bokor alá.
- 16
- És elméne s leűle által ellenébe mintegy nyillövésnyi távolságra; mert azt mondja vala: Ne lássam mikor a gyermek meghal. Leűle tehát által ellenébe, és fölemelé szavát és síra.
- Elment, és leült vele szemben, mintegy nyíllövésnyi távolságra, mert azt mondta magában: Ne lássam, mikor a gyermek meghal. Leült tehát vele szemben, és hangosan sírt.
- 17
- Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van.
- Isten pedig meghallotta a gyermek szavát, és Isten angyala kiáltott az égből Hágárnak, és azt mondta neki: Mi lelt téged, Hágár? Ne félj, mert Isten meghallotta a gyermek szavát ott, ahol van.
- 18
- Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem őt.
- Kelj fel, vedd föl a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem.
- 19
- És megnyitá Isten az ő szemeit, és láta egy vízforrást, oda méne azért, és megtölté a tömlőt vízzel, és inni ada a gyermeknek.
- Ekkor megnyitotta Isten az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást. Odament, megtöltötte a tömlőt vízzel, és inni adott a gyermeknek.
- 20
- És vala Isten a gyermekkel, s az felnövekedék, és lakik vala a pusztában, és lőn íjászszá.
- És Isten a gyermekkel volt, és az felnövekedett, a pusztában lakott, és íjásszá lett.
- 21
- Lakozék pedig Párán pusztájában, és vőn néki anyja feleséget Égyiptom földéről.
- Párán pusztájában lakott, és anyja Egyiptom földjéről vett neki feleséget.
- 22
- És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel.
- Történt abban az időben, hogy Abímelek és hadvezére, Píkól megszólították Ábrahámot: Az Isten van veled mindenben, amit cselekszel.
- 23
- Mostan azért esküdj meg énnékem az Istenre itt, hogy sem én ellenem, sem fiam, sem unokám ellen álnokságot nem cselekszel, hanem azzal a szeretettel, a melylyel én te irántad viseltettem, viseltetel te is én irántam és az ország iránt, a melyben jövevény voltál.
- Most azért esküdj meg nekem az Istenre itt, hogy sem énellenem, sem fiam, sem unokám ellen álnokságot nem cselekszel, hanem azzal a szeretettel viseltetsz te is irántam és az ország iránt, amelyben jövevény voltál, amellyel én teirántad viseltettem.
- 24
- És monda Ábrahám: Én megesküszöm.
- Ábrahám így felelt: Megesküszöm.
- 25
- Megdorgálá pedig Ábrahám Abiméleket a kútért, melyet erővel elvettek vala az Abimélek szolgái.
- De Ábrahám megdorgálta Abímeleket a kútért, melyet erővel elvettek Abímelek szolgái.
- 26
- És monda Abimélek: Nem tudom kicsoda mívelte e dolgot; te sem jelentetted nekem, s én sem hallottam, hanem csak ma.
- Abímelek ezt mondta: Nem tudom, kicsoda művelte e dolgot. Te sem jelentetted nekem, és én sem hallottam, hanem csak ma.
- 27
- Vett azért Ábrahám juhokat, barmokat és adá Abiméleknek; és egymással szövetséget kötének.
- Vett azért Ábrahám juhokat, állatokat, és Abímeleknek adta; és egymással szövetséget kötöttek.
- 28
- És külön állíta Ábrahám a nyájból hét juhot.
- De Ábrahám külön állított a nyájból hét juhot.
- 29
- És monda Abimélek Ábrahámnak: Mire való e hét juh, melyet külön állítál?
- Abímelek megkérdezte Ábrahámot: Mire való e hét juh, melyet külön állítottál?
- 30
- És felele [Ábrahám]: Ezt a hét juhot vedd tőlem, hogy bizonyságul legyenek nékem, hogy én ástam ezt a kútat.
- Ábrahám így felelt: Ezt a hét juhot vedd tőlem, hogy bizonyságul legyenek nekem arra, hogy én ástam ezt a kutat.
- 31
- Azért nevezék azt a helyet Beérsebának, mivelhogy ott esküdtek vala meg mind a ketten.
- Azért nevezték azt a helyet Beérsebának, mivelhogy ott esküdtek meg mind a ketten.
- 32
- Megköték tehát a szövetséget Beérsebában, és felkele Abimélek és Pikhól annak hadvezére és visszatérének a Filiszteusok földére.
- Megkötötték tehát a szövetséget Beérsebában, és fölkelt Abímelek és hadvezére, Píkól, és visszatértek a filiszteusok földjére.
- 33
- [Ábrahám] pedig tamariskusfákat ültete Beérsebában, és segítségűl hívá ott az örökkévaló Úr Istennek nevét.
- Ábrahám pedig tamariszkuszfákat ültetett Beérsebában, és segítségül hívta ott az örökkévaló ÚR Istennek a nevét.
- 34
- És sok ideig tartózkodék Ábrahám a Filiszteusok földén.
- És hosszú ideig élt Ábrahám a filiszteusok földjén.
Színjelzés
- Károli Gáspár Fordítás
- Revideált Károli Biblia (Veritas)
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 8
Kétéves:
- I. év: 1Sám 22
- II. év: Ez 44
- Kol 3:18-4:18
- Zsolt 78:56-72
- Péld 24:28-29
Példabeszéd
mellette voltam mint kézműves. Gyönyörködött bennem mindennap, mindig ott játszottam színe előtt.