- 1
- Hírám, Tírusz királya elküldte szolgáit Salamonhoz, amikor meghallotta, hogy őt kenték királlyá apja után, mert Hírám mindig szerette Dávidot.
- 2
- Salamon pedig ezt az üzenetet küldte Hírámnak:
- 3
- Te is tudod, hogy Dávid nem építhetett házat Istene, az ÚR nevének a háborúk miatt, amelyekben forgolódnia kellett, míg az ÚR lába alá nem vetette ellenségeit.
- 4
- De most az én Istenem, az ÚR nyugalmat adott nekem mindenfelől, semmiféle ellenségem és senkitől semmiféle bántásom nincs.
- 5
- Íme, azt gondoltam tehát magamban, hogy házat építek Istenem, az ÚR nevének aszerint, amit az ÚR apámnak, Dávidnak mondott ekképpen: Fiad, akit utánad ültetek trónodra, ő építi meg azt a házat az én nevemnek.
- 6
- Most azért parancsold meg, hogy vágjanak nekem cédrusfákat a Libánonon. Szolgáim együtt lesznek a te szolgáiddal, a te szolgáidnak pedig megadom a fizetségüket aszerint, amit mondasz. Mert tudod, hogy nincs köztünk olyan ember, aki a favágáshoz úgy értene, ahogy a szidóniak.
- 7
- Mikor tehát meghallotta Hírám Salamon üzenetét, igen megörült, és azt mondta: Áldott legyen e mai napon az ÚR, aki Dávidnak bölcs fiat adott e nagy nép élére.
- 8
- És ezt az üzenetet küldte Hírám Salamonnak: Értem, amit üzentél. Megteszem minden kívánságodat mind a cédrusfákat, mind a ciprusfákat illetően.
- 9
- Szolgáim pedig a Libánonról leviszik a tengerre a fákat. Én pedig tutajokra rakatom azokat és a tengeren addig a helyig vitetem, amelyet megüzensz nekem. Ott kirakatom és te vitesd el azokat. Te pedig abban teljesítsd kívánságomat, hogy gondoskodj háznépem eledeléről.
- 10
- Adott tehát Hírám Salamonnak cédrusfákat és ciprusfákat, amennyit csak kívánt.
- 11
- Salamon pedig adott Hírámnak húszezer véka búzát háznépének ellátására, és húszezer mérő sajtolt olajat. Ezt adta Salamon Hírámnak esztendőről esztendőre.
- 12
- Az ÚR tehát bölcsességet adott Salamonnak, ahogy megígérte neki. Béke volt Hírám és Salamon között, és szövetséget kötöttek egymással.
- 13
- Salamon király pedig robotosokat szedetett egész Izráelből, és harmincezer ember lett robotos.
- 14
- Ezeket azután elküldte a Libánonra, havonként tíz-tízezer embert egymás után. Egy hónapig a Libánon hegyen voltak, két hónapig az otthonukban. A robotosok felügyelője pedig Adónirám volt.
- 15
- Ezenkívül Salamonnak hetvenezer teherhordója és nyolcvanezer kővágója volt a hegyen
- 16
- a pallérok vezetőin kívül, akikre Salamon a munka igazgatását bízta. Ezek háromezerháromszázan voltak, és a munkálkodó népet irányították.
- 17
- Megparancsolta a király, hogy nagy és drága köveket fejtsenek ki, hogy faragott kövekből vessenek alapot a háznak.
- 18
- Ezeket Salamon és Hírám építőmunkásai meg a gebáliak faragták ki, és elkészítették a gerendákat és a köveket is a ház építéséhez.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 5
Kétéves:
- I. év: 1Sám 19
- II. év: Ez 40
- Kol 1:21-2:7
- Zsolt 77:1-20
- Péld 24:23-25
Példabeszéd
Nem követi az élet útját, ösvényei bizonytalanok lettek, anélkül hogy észrevenné azt.