- 1
- Három esztendő lefolyt úgy, hogy nem volt hadakozás Arám és Izráel között.
- 2
- De a harmadik esztendőben, amikor Jósáfát, Júda királya lement Izráel királyához,
- 3
- azt mondta Izráel királya az ő szolgáinak: Nem tudjátok-e, hogy Rámót-Gileád a miénk? És mi hallgatunk, és nem vesszük vissza azt Arám királyától?
- 4
- Jósáfáttól pedig azt kérdezte: Feljössz-e velem a harcba Rámót-Gileád ellen? Jósáfát így felelt Izráel királyának: Elmegyek én éppúgy, mint te, az én népem éppúgy, mint a te néped, az én lovaim éppúgy, mint a te lovaid.
- 5
- Jósáfát még ezt mondta Izráel királyának: Kérdezd meg előbb az ÚR szavát.
- 6
- Ezért Izráel királya összegyűjtötte a prófétákat, közel négyszáz férfit, és ezt kérdezte tőlük: Elmenjek-e Rámót-Gileád ellen harcolni, vagy letegyek róla? Ők azt felelték: Menj föl, mert az ÚR a király kezébe adja azt.
- 7
- Jósáfát azonban azt mondta: Nincs itt már több prófétája az ÚRnak, akit megkérdezhetnénk?
- 8
- Izráel királya ezt mondta Jósáfátnak: Még van egy férfi, aki által megkérdezhetjük az URat, Míkájehú, Jimlá fia. De én gyűlölöm őt, mert sohasem jövendöl nekem jót, hanem mindig csak rosszat. Jósáfát azt mondta: Ne beszéljen így a király!
- 9
- Akkor Izráel királya előszólította egyik udvari emberét, és azt mondta: Hívd ide hamar Míkájehút, Jimlá fiát.
- 10
- Akkor Izráel királya és Jósáfát, Júda királya ott ült díszruhába öltözve, mindegyik a maga trónján a Samária kapuja előtti térségen, és a próféták mind ott jövendöltek előttük.
- 11
- Cidkijjá, Kenaaná fia vasszarvakat készített magának, és azt mondta: Így szól az ÚR: „Ezekkel ökleled Arámot, míg csak meg nem emészted őket.”
- 12
- Az összes próféta így jövendölt: Menj föl Rámót-Gileád ellen, és jó szerencsés leszel, mert az ÚR a király kezébe adja azt.
- 13
- A követ pedig, aki elment, hogy elhívja Míkájehút, így szólt neki: Íme, a próféták egybehangzóan jót jövendölnek a királynak. Szólj, kérlek, te is úgy, mint bármelyikük, és jövendölj jót!
- 14
- De Míkájehú azt mondta: Él az ÚR, hogy csak azt fogom mondani, amit az ÚR mond nekem.
- 15
- Amikor a királyhoz érkezett, azt mondta neki a király: Míkájehú! Elmenjünk-e Rámót-Gileád ellen harcolni, vagy hagyjuk? Ő azt mondta neki: Menj föl, és járj szerencsével. Az ÚR a kezébe adja azt a királynak.
- 16
- A király azonban ezt mondta: Még hányszor kényszerítselek téged, hogy ne mondj mást nekem az ÚR nevében, csak az igazat!
- 17
- Erre azt mondta: Láttam az egész Izráelt szétszéledve a hegyeken, mint a juhokat, amelyeknek nincs pásztoruk. Az ÚR pedig ezt mondta: Nincs ezeknek gazdájuk? Térjen vissza mindenki a maga házához békességgel.
- 18
- Ekkor Izráel királya így szólt Jósáfáthoz: Hát nem mondtam neked, hogy soha jót nem jövendöl nekem, hanem csak rosszat?!
- 19
- Míkájehú pedig azt mondta: Halld meg most az ÚR beszédét: Láttam az URat trónusán ülve, és az egész mennyei sereg ott állt jobbján és balján.
- 20
- És azt mondta az ÚR: Ki fogja rászedni Ahábot, hogy fölvonuljon, és elvesszen Rámót-Gileádnál? Erre ki ezt, ki azt mondott.
- 21
- Akkor előjött egy lélek, megállt az ÚR előtt, és így szólt: Én akarom megcsalni őt. Az ÚR pedig megkérdezte tőle: Hogyan?
- 22
- Így felelt: Elmegyek, és hazug lélek leszek minden próféta szájában. Akkor azt mondta az ÚR: Csald meg és győzd meg. Menj el, és tégy így!
- 23
- Íme, az ÚR így adott hazug lelket valamennyi prófétád szájába, és az ÚR szólt veszedelmes dolgot ellened.
- 24
- Akkor odalépett Cidkijjá, Kenaaná fia, arcon csapta Míkájehút, és azt mondta: Hogyan? Eltávozott volna tőlem az ÚR lelke, és csak veled beszél?
- 25
- Erre azt mondta Míkájehú: Íme, meglátod azon a napon, amikor majd szobáról szobára mész, hogy elrejtőzhess.
- 26
- Izráel királya pedig azt mondta: Fogd Míkájehút, és vidd vissza őt Ámónhoz, a város parancsnokához és Jóáshoz, a királyfihoz,
- 27
- és mondd: Ezt mondja a király: Vessétek tömlöcbe, és a nyomorúság kenyerével és a nyomorúság vizével tápláljátok addig, amíg békességben vissza nem térek.
- 28
- Míkájehú így szólt: Ha csakugyan békében térsz vissza, nem az ÚR szólt általam. Azután azt mondta: Hallja meg ezt az egész nép!
- 29
- Azután fölvonult Izráel királya és Jósáfát, Júda királya Rámót-Gileád ellen.
- 30
- Izráel királya azt mondta Jósáfátnak: Én álruhába öltözöm, és úgy megyek a csatába, te pedig öltözz a saját ruhádba. Izráel királya tehát álruhába öltözött, és úgy ment a csatába.
- 31
- Arám királya pedig azt parancsolta harci szekerei harminckét parancsnokának: Ne támadjatok se kicsinyre, se nagyra, hanem egyedül csak Izráel királyára.
- 32
- Amikor meglátták a szekerek parancsnokai Jósáfátot, azt mondták: Nyilván ő Izráel királya! Ezért rárohantak, és hadakoztak ellene. De Jósáfát elkezdett kiáltozni.
- 33
- Amikor látták a harci szekerek parancsnokai, hogy nem ő Izráel királya, otthagyták.
- 34
- Egy ember pedig csak úgy találomra kilőtte a nyilát, és eltalálta Izráel királyát a páncél és a kapocs között. Erre azt mondta a kocsihajtójának: Fordulj meg, és vigyél ki a táborból, mert megsebesültem!
- 35
- De az ütközet egyre erősebb lett azon a napon, és a királynak a szekerében állva kellett maradnia az arámokkal szemben. És estefelé meghalt, és a vér a sebből a szekérbe csorgott.
- 36
- Napnyugtakor pedig így kiáltoztak a táborban: Minden ember menjen haza a maga városába és földjére!
- 37
- A király tehát meghalt, és visszavitték Samáriába és ott eltemették.
- 38
- Amikor pedig mosták a harci szekerét a Samária mellett levő tóban, kutyák nyalták a vérét, és paráznák fürödtek ott az ÚR beszéde szerint, ahogy megmondta.
- 39
- Aháb más dolgai pedig és minden cselekedete, az elefántcsontból épített ház és az összes város, amelyeket épített, nincsenek-e följegyezve Izráel királyainak krónikáskönyvében?
- 40
- Elaludt Aháb, és atyáihoz tért; fia, Ahazjá uralkodott utána.
- 41
- Jósáfát, Ászá fia lett királlyá Júdában Ahábnak, Izráel királyának negyedik esztendejében.
- 42
- Jósáfát harmincöt éves volt, amikor uralkodni kezdett, és huszonöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Azúbá volt, Silhi lánya.
- 43
- Apjának, Ászának az útján járt mindenben, és arról nem tért le. Azt tette, ami kedves az ÚR szemében.
- 44
- Csakhogy a magaslatokat nem rombolták le, és a nép még áldozott és tömjénezett azokon.
- 45
- Jósáfát békességben élt Izráel királyával.
- 46
- Jósáfátnak egyéb dolgai, ereje, harc közben mutatott hősiessége vajon nincsenek-e megírva Júda királyainak krónikáskönyvében?
- 47
- A férfiparáznákat is, akik még megmaradtak apja, Ászá idejéből, kiűzte az országból.
- 48
- Akkor nem volt király Edómban, hanem csak helyettes király.
- 49
- Jósáfát Tarsishajókat csináltatott, hogy aranyért menjenek Ófírba, de nem jutottak oda, mert a hajók összetörtek Ecjón-Geberben.
- 50
- Akkor azt mondta Ahazjá, Aháb fia Jósáfátnak: Hadd menjenek el a szolgáim a te szolgáiddal együtt e hajókon. De Jósáfát nem akarta.
- 51
- Jósáfát elaludt, és atyáihoz tért, és eltemették atyáival az ő atyjának, Dávidnak a városában. Fia, Jórám uralkodott helyette.
- 52
- Ahazjá pedig, Aháb fia Jósáfátnak, Júda királyának tizenhetedik esztendejében kezdett uralkodni Izráelen Samáriában, és két évig uralkodott Izráelben.
- 53
- És gonoszul cselekedett az ÚR szemében, mert apjának és anyjának meg Jeroboámnak, Nebát fiának az útján járt, aki bűnbe vitte Izráelt.
- 54
- A Baalnak szolgált, imádta azt, és haragra ingerelte az URat, Izráel Istenét úgy, ahogy apja tette.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 6
Kétéves:
- I. év: 1Sám 20
- II. év: Ez 41
- Kol 2:8-23
- Zsolt 78:1-31
- Péld 24:26
Példabeszéd
Álnokság van a szívében, gonoszt forral minden időben, és háborúságot okoz.