- 1
- Izráel fiainak Egyiptom földjéről való kijövetele után a négyszáznyolcvanadik esztendőben, Salamon Izráel fölötti uralkodásának negyedik esztendejében, a Zi hónapban, azaz a második hónapban fölépült az ÚR háza.
- 2
- A ház, amelyet Salamon király az ÚRnak épített, hatvan könyök hosszú, húsz könyök széles és harminc könyök magas volt.
- 3
- Egy csarnok volt a ház főépülete előtt, melynek hossza húsz könyök volt a ház szélességének megfelelően, szélessége pedig tíz könyök volt a ház hosszában.
- 4
- A házon ablakokat is készíttetett zárt rostélyzattal.
- 5
- A ház falaira emeleteket építtetett köröskörül: a ház falai mellett, a szentélynél és a szentek szentjénél is. Körben melléképületeket is készíttetett.
- 6
- Az alsó emelet belső szélessége öt könyök, a középső szélessége hat könyök, a harmadik szélessége pedig hét könyök volt; a házat ugyanis kívülről körös-körül lépcsőzetesre építtette, hogy az emeletek gerendái ne nyúljanak be a ház falaiba.
- 7
- A ház építésekor a kőbányában teljesen kifaragott köveket használtak, úgyhogy sem kalapácsnak, sem fejszének, sem valami egyéb vasszerszámnak a pengése nem hallatszott a ház fölépítésénél.
- 8
- Az alsó emelet középső kamrájához egy ajtó vezetett a ház jobb oldalán, és egy csigalépcső vitt föl a középső emeletre és a középsőről a harmadikra.
- 9
- Így építtette meg azt a házat. Befejezésül gerendákkal és cédrusfa deszkákkal fedték be a házat.
- 10
- Megépítették az emeleteket az egész ház körül, magasságuk öt-öt könyök volt, és a házhoz cédrusfa gerendákkal illesztették azokat.
- 11
- Akkor így szólt az ÚR igéje Salamonhoz:
- 12
- Ezt mondom a házról, amelyet most építesz: ha az én rendeléseim szerint jársz, ha ítéleteim szerint cselekszel, ha megtartod minden parancsolatomat, és azok szerint élsz, én is bizonyosan megtartom neked tett ígéretemet, amelyet apádnak, Dávidnak tettem:
- 13
- Izráel fiai között lakom, és nem hagyom el népemet, Izráelt.
- 14
- Fölépítette tehát Salamon azt a házat, és befejezte.
- 15
- Majd beburkolta a falait cédrusfával; padlójától egészen a mennyezetig fával borította be belülről. A padlózatát pedig cédrusdeszkával borította be.
- 16
- A ház hátulján egy húsz könyök hosszú cédrusfa falat építtetett a padlótól egészen a mennyezetig. A ház legbelső részéül a szentek szentjét építtette.
- 17
- Az előtte levő szentély hossza negyven könyök volt.
- 18
- Belülről az egész ház csupa cédrus volt, gömb alakú díszeket és kinyílt virágbimbókat véstek rá úgy, hogy egy kő sem látszott ki.
- 19
- A szentek szentjét a ház legbelső részén építtette föl, hogy ott helyezzék el az ÚR szövetségládáját.
- 20
- A szentek szentje belső részének hossza húsz könyök, a szélessége és a magassága is húsz könyök volt, és finom arannyal vonták be azt. Az oltárt cédrusfával borította be.
- 21
- A ház belsejét finom arannyal vonatta be Salamon, és aranyláncot húzatott ki a szentek szentje elé, amelyet szintén arannyal vonatott be.
- 22
- Így az egész ház arannyal volt bevonva, sőt a szentek szentjénél levő oltárt is teljesen bevonatta arannyal.
- 23
- A szentek szentjébe két tíz könyök magasságú kerúbot készíttetett olajfából.
- 24
- Öt könyök volt az egyik kerúb szárnya és öt könyök a másiké is úgy, hogy az egyik szárnya vége a másik szárnya végétől tíz könyöknyire volt.
- 25
- A másik kerúb is tízkönyöknyi volt. Mindkét kerúbnak a mérete és az alakja egyforma volt.
- 26
- Az egyik kerúb magassága tíz könyök, és ugyanannyi a másiké is.
- 27
- A ház belsejébe helyeztette a kerúbokat, és ahogy a kerúbok kiterjesztették szárnyukat, az egyiknek a szárnya a ház egyik falát, a másik kerúb szárnya pedig a másik falát érte, és a ház közepén összeért egyikőjük szárnya a másikéval.
- 28
- A kerúbokat is arannyal borították.
- 29
- A ház egész falára körös-körül, kívül és belül kerúbokat, pálmákat és virágfüzéreket faragtak.
- 30
- Még a ház padlóját is arannyal borították kívül és belül.
- 31
- A szentek szentjének bejáratául olajfából ajtót csináltak. Az ajtófélfák formája ötszögű volt.
- 32
- A két ajtószárny olajfából volt. Kerúbokat, pálmákat és virágfüzéreket faragtak rájuk, és arannyal vonták be azokat. A kerúbokat és a pálmákat is bearanyozták.
- 33
- Ugyanígy készítettek a ház bejáratánál is négyszögletű olajfa ajtófélfákat.
- 34
- A két ajtószárny ciprusfából volt, az egyik ajtó két szárnya is csapon forgó volt, a másik ajtó két forgó ajtószárnya szintén.
- 35
- Kerúbokat, pálmákat és virágfüzéreket faragtak rájuk, és beborították arannyal, amely még a véseteket is befedte.
- 36
- Azután megépítették a belső udvart három sor faragott kőből és egy sor cédrusgerendából.
- 37
- Uralkodása negyedik évében, Zi havában rakták le az ÚR házának alapját.
- 38
- A tizenegyedik évben, Búl havában – azaz a nyolcadik hónapban – készült el a ház minden részével és minden tartozékával együtt. Így építette föl hét év alatt.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 5
Kétéves:
- I. év: 1Sám 19
- II. év: Ez 40
- Kol 1:21-2:7
- Zsolt 77:1-20
- Péld 24:23-25
Példabeszéd
Miért keresnél gyönyört, fiam, egy paráznánál, és miért ölelnéd egy idegen keblét?