- 1
- Akkor elővevé Sámuel az olajos szelenczét, és az ő fejére tölté, és megcsókolá őt, és monda: Nem úgy van-é, hogy fejedelemmé kent fel az Úr téged az ő öröksége felett?
- Akkor elővette Sámuel az olajos szelencét, töltött belőle Saul fejére, megcsókolta őt, és ezt mondta: Hát nem kent-e föl téged az ÚR az ő öröksége fejedelmévé?
- 2
- Mikor azért te most elmégy tőlem, találkozni fogsz két emberrel a Rákhel sírja mellett, Benjámin határában, Selsáhnál, a kik azt mondják néked: Megtalálták a szamarakat, melyeknek keresésére indultál vala; és ímé, a te atyád felhagyott már a szamarakkal, és miattatok aggódik, mondván: Mit tegyek a fiamért?
- Amikor most elmész tőlem, két emberrel fogsz találkozni Ráhel sírja mellett, Benjámin határában, Celcahnál. Ők azt mondják majd neked: Megtalálták a szamarakat, amelyeknek keresésére indultál. Apád elvetette már a szamarak gondját, miattad aggódik, és ezt mondta: Mit tegyek a fiamért?
- 3
- És mikor onnan tovább mégy, és a Thábor tölgyfájához jutsz, három ember fog téged ott találni, kik Béthelbe mennek fel Istenhez; az egyik három gödölyét visz, a másik visz három egész kenyeret, és a harmadik visz egy tömlő bort.
- Amikor továbbmész onnan, a Tábór tölgyfájához érkezel, és három ember fog találkozni veled, akik Istenhez mennek föl Bételbe. Az egyik három kecskegidát visz, a másik három egész kenyeret, a harmadik egy tömlő bort.
- 4
- És azok békességesen köszöntenek téged, és két kenyeret adnak néked; te pedig vedd el azokat kezökből.
- Békességgel köszöntenek, és két kenyeret adnak neked; te pedig fogadd el azokat tőlük.
- 5
- Azután eljutsz az Isten hegyére, hol a Filiszteusok előőrsei vannak. Mikor pedig bemégy oda a városba, a próféták seregével fogsz találkozni, kik a hegyről jőnek le, előttök lant, dob, síp és hárfa lesz, és ők magok prófétálnak.
- Azután eljutsz Isten halmára, ahol a filiszteusok őrségei vannak. Mikor pedig bemész oda a városba, egy csapat prófétával fogsz találkozni, akik a hegyről jönnek le; lant, dob, fuvola és citera lesz náluk, ők maguk pedig prófétálnak.
- 6
- Akkor az Úrnak lelke reád fog szállani, és velök együtt prófétálni fogsz, és más emberré leszesz.
- Akkor az ÚR lelke rád fog szállni, velük együtt fogsz prófétálni, és más emberré leszel.
- 7
- Mikor pedig [mind] e jelek beteljesednek rajtad, tedd meg magadért mind azt, a mi csak kezed ügyébe esik, mert az Isten veled van.
- Mikor pedig mindezek a jelek beteljesednek rajtad, tedd meg magadért mindazt, amire módot találsz, mert veled lesz az Isten.
- 8
- Most azért menj le én előttem Gilgálba, és ímé én lemegyek te hozzád, hogy égőáldozatot áldozzam és hálaáldozatot hozzak. Hét napig várakozzál, míg hozzád megyek, és [akkor] tudtodra adom, hogy mit cselekedjél.
- Most hát menj le előttem Gilgálba, és íme, én majd lemegyek hozzád, hogy égőáldozatot mutassak be, és hálaáldozatot áldozzam. Hét napig várakozzál, míg hozzád érkezem, és akkor tudtodra adom, hogy mit kell tenned.
- 9
- És lőn, a mint hátra fordult, hogy Sámueltől eltávozzék, elváltoztatá Isten az ő szívét, és azon a napon beteljesedének mind azok a jelek.
- S amint megfordult, hogy Sámueltől eltávozzék, Isten megváltoztatta a szívét; és beteljesedtek rajta mindazok a jelek azon a napon.
- 10
- És mikor elmenének ama hegyre, ímé a prófétáknak serege vele szembe jöve, és az Istennek lelke ő reá szálla, és prófétála ő közöttök.
- Mert mikor odaértek a halomhoz, íme, próféták serege jött vele szembe, és Isten lelke reászállt, és velük együtt prófétált.
- 11
- És lőn, hogy mind azok, kik ismerték őt annakelőtte, mikor látták, hogy ímé a prófétákkal együtt prófétál, monda a nép egymás közt: Mi lelte Kisnek fiát? Avagy Saul is a próféták közt van?
- Mindazok, akik azelőtt ismerték, amikor látták, hogy íme, a prófétákkal együtt prófétál, azt mondták egymás között: Mi lelte Kís fiát? Hát Saul is a próféták között van?
- 12
- És felele egy közülök, és monda: Ugyan kicsoda az ő atyjuk? Azért lőn példabeszéddé: Avagy Saul is a próféták közt van?
- És egyikőjük megszólalt: Vajon kicsoda a próféták atyja? Azért lett szólásmondássá: Hát már Saul is a próféták között van?
- 13
- És mikor elvégezé a prófétálást, felment a hegyre.
- És mikor befejezte a prófétálást, fölment a magaslatra.
- 14
- Saulnak nagybátyja pedig monda néki és a szolgájának: Hol jártatok? És ő monda: A szamarakat kerestük, de mivel sehol sem láttuk, Sámuelhez menénk.
- Saul nagybátyja pedig megkérdezte őt és a szolgáját: Hol jártatok? Ő azt felelte: A szamarakat kerestük, de mivel sehol sem láttuk, Sámuelhez mentünk.
- 15
- Akkor monda Saulnak a nagybátyja: Ugyan mondd meg nékem, mit mondott néktek Sámuel?
- Akkor így szólt Saulhoz a nagybátyja: Ugyan, mondd el nekem, mit mondott nektek Sámuel!
- 16
- És monda Saul a nagybátyjának: Nyilván megmondotta nékünk, hogy a szamarakat megtalálták. De a mit Sámuel a királyságról mondott, nem beszélte el néki.
- Saul azt felelte nagybátyjának: Világosan megmondta nekünk, hogy megtalálták a szamarakat. De amit a királyságról mondott, azt nem mondta el neki.
- 17
- És összehívta Sámuel a népet Mispába az Úrhoz.
- Ezután Sámuel összehívta a népet az ÚRhoz Micpába.
- 18
- És monda Izráel fiainak: Így szól az Úr, Izráelnek Istene: Én hoztam ki Izráelt Égyiptomból, és én szabadítottalak meg titeket az égyiptombeliek kezéből és mind amaz országok kezéből, melyek sanyargatának titeket.
- Ezt mondta Izráel fiainak: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Én hoztam ki Izráelt Egyiptomból, és én szabadítottalak meg benneteket az egyiptomiak kezéből és mindazoknak az országoknak a kezéből, amelyek sanyargattak titeket.
- 19
- Ti pedig most megvetettétek a ti Isteneteket, a ki megszabadított titeket minden bajaitokból és nyomorúságaitokból; és azt mondottátok néki: Adj királyt nékünk. Most azért álljatok az Úr elé a ti nemzetségeitek és ezreitek szerint.
- Ti pedig most elvetettétek Isteneteket, aki megszabadított minden bajotokból és nyomorúságotokból, és azt mondtátok neki: Adj királyt nekünk! Most hát álljatok az ÚR színe elé törzsenként és nemzetségenként.
- 20
- És mikor előállatá Sámuel Izráelnek minden nemzetségét, kiválasztaték [sors] [által] a Benjámin nemzetsége.
- És amikor Sámuel fölvonultatta Izráel valamennyi törzsét, a sorsvetés Benjámin törzsére esett.
- 21
- Akkor előállatá a Benjámin nemzetségét az ő házanépei szerint, és kiválasztaték a Mátri házanépe, [azután] kiválasztaték Saul, Kisnek fia; és keresék őt, de nem találták meg.
- Akkor fölvonultatta Benjámin törzsét nemzetségenként, és a sors a Matri nemzetségére esett. Majd Kís fiára, Saulra esett a sors, de amikor keresték, nem találták meg.
- 22
- Megkérdezték azért ismét az Urat: Vajjon eljön-é ide az az ember? És az Úr monda: Ímé ő a holmik közé rejtőzék el.
- Ekkor megkérdezték ismét az URat: Vajon csakugyan eljön-e ide az az ember? És az ÚR azt felelte: Íme, ő elrejtőzött a holmik közé.
- 23
- Akkor elfutának, és előhozták őt onnan. És mikor a nép közé álla, kimagaslék az egész nép közül vállától kezdve felfelé;
- Akkor odafutottak, és előhozták onnan. Amikor a nép közé állt, egy fejjel kimagaslott az egész nép közül.
- 24
- És Sámuel monda az egész népnek: Látjátok-é, a kit választott az Úr? hogy nincsen hozzá hasonló az egész nép között! Akkor felkiálta az egész nép, és monda: Éljen a király!
- Sámuel azt mondta a népnek: Látjátok, kit választott az ÚR? Nincsen hozzá hasonló az egész nép között! Ekkor fölkiáltott az egész nép, és azt mondta: Éljen a király!
- 25
- Sámuel pedig előadá a nép előtt a királyság jogát, és beírá egy könyvbe, és letevé az Úr elé. És elbocsátá Sámuel az egész népet, mindenkit a maga házához.
- Sámuel pedig kihirdette a nép előtt a király jogait, beírta egy könyvbe, és letette az ÚR elé. Majd elbocsátotta az egész népet, mindenkit a maga házához.
- 26
- Azután Saul is elment haza Gibeába és vele ment a sokaság, a kiknek szívét Isten megindította vala.
- Azután Saul is elment haza Gibeába, és vele mentek azok a vitézek, akiknek szívét Isten erre indította.
- 27
- [Némely] kaján emberek azonban [azt] mondák: Mit segíthet ez rajtunk? és megvetették őt és ajándékot nem vivének néki. Ő pedig olyan volt, mintha [semmit] [sem] hallott volna.
- Néhány kaján ember azonban azt mondta: Ugyan mit segíthet ez rajtunk? És megvetették őt, és ajándékot sem vittek neki. Ő azonban úgy tett, mintha semmit sem hallott volna.
Színjelzés
- Károli Gáspár Fordítás
- Revideált Károli Biblia (Veritas)
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 4
Kétéves:
- I. év: 1Sám 18
- II. év: Ez 39
- Kol 1:1-20
- Zsolt 76:1-12
- Péld 24:21-22
Példabeszéd
Jó tanulságot adok nektek, ne hagyjátok el útmutatásomat!