- 1
- Összehívta tizenkét tanítványát, és erőt és hatalmat adott nekik minden ördög fölött és a betegségek gyógyítására.
- 2
- Elküldte őket, hogy prédikálják az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak,
- 3
- és azt mondta nekik: Semmit ne vigyetek az útra, se botot, se táskát, se kenyeret, se pénzt, és váltásra való ruhátok se legyen.
- 4
- Amikor bementek egy házba, ott maradjatok, és onnan induljatok tovább.
- 5
- És ha valahol nem fogadnak be titeket, amikor kimentek abból a városból, még a port is verjétek le a lábatokról, bizonyságul ellenük.
- 6
- Elindultak hát, bejárták a falvakat, hirdették az evangéliumot, és mindenütt gyógyítottak.
- 7
- Amikor Heródes, a negyedes fejedelem meghallotta mindazt, ami történt, zavarba jött, mert némelyek azt mondták, hogy János támadt fel a halálból,
- 8
- némelyek meg azt, hogy Illés jelent meg, mások pedig azt, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik.
- 9
- Heródes ezt mondta: Jánost lefejeztettem, de kicsoda ez, aki felől ilyen dolgokat hallok? És látni akarta őt.
- 10
- Amikor az apostolok visszatértek, elmondták neki mindazt, amit tettek. Akkor maga mellé vette őket, és elvonult külön velük egy Bétsaida nevű városba.
- 11
- De amikor a sokaság megtudta ezt, követte. Ő pedig magához fogadta őket, beszélt nekik az Isten országáról, és a gyógyulásra szorulókat meggyógyította.
- 12
- Amikor pedig a nap már hanyatlóban volt, a tizenkettő odament hozzá, és azt mondta neki: Bocsásd el a sokaságot, hogy elmenjenek a környező falvakba és majorokba, hogy szállást és élelmet találjanak, mert itt puszta helyen vagyunk.
- 13
- Ő pedig azt mondta nekik: Adjatok nekik ti enni! Mire így válaszoltak: Nincs nekünk több öt kenyérnél és két halnál, hacsak el nem megyünk, és nem veszünk eledelt az egész sokaságnak.
- 14
- Mert mintegy ötezren voltak ott csak férfiak. Akkor azt mondta tanítványainak: Ültessétek le őket ötvenes csoportokba!
- 15
- Úgy tettek, és leültették valamennyiüket.
- 16
- Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta azokat, megtörte, és odaadta a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék.
- 17
- Ettek és jóllaktak mindnyájan, és felszedték a maradék darabokat, tizenkét kosárral.
- 18
- Egyszer, amikor magában imádkozott, vele voltak a tanítványok, és megkérdezte őket: Kinek mond engem a sokaság?
- 19
- Ők így válaszoltak: Keresztelő Jánosnak, de némelyek Illésnek, némelyek pedig azt mondják, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik.
- 20
- Akkor azt kérdezte tőlük: És ti kinek mondtok engem? Péter pedig így felelt: Az Isten Krisztusának.
- 21
- Ő pedig rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek se mondják.
- 22
- Majd azt mondta, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.
- 23
- Azután azt mondta mindenkinek: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét mindennap, és kövessen engem!
- 24
- Mert aki meg akarja tartani a maga életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, az megtartja azt.
- 25
- Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elpusztítja vagy elveszti?
- 26
- Mert aki szégyell engem és az én beszédemet, az Emberfia is szégyellni fogja azt, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében.
- 27
- Bizony mondom nektek, hogy vannak az itt állók közül némelyek, akik nem ízlelnek halált mindaddig, amíg meg nem látják az Isten országát.
- 28
- Mintegy nyolc nappal e beszédét követően maga mellé vette Pétert, Jánost és Jakabot, és felment velük a hegyre imádkozni.
- 29
- Imádkozás közben arca elváltozott, és ruhája ragyogó fehér lett.
- 30
- És íme, két férfi beszélt vele, Mózes és Illés,
- 31
- akik megjelentek dicsőségben, és a Jeruzsálemben bekövetkező haláláról beszéltek.
- 32
- Pétert és a vele levőket pedig elnyomta az álom, de amikor felébredtek, látták az ő dicsőségét és azt a két férfit, akik vele álltak.
- 33
- És amikor azok eltávoztak, Péter azt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk azért három hajlékot, egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek! De nem tudta, mit beszél.
- 34
- Miközben ezeket mondta, felhő támadt, és beárnyékolta őket, ők pedig megrettentek, amikor a felhőbe kerültek.
- 35
- És hang hallatszott a felhőből: Ez az én Fiam, az én választottam, reá hallgassatok.
- 36
- Amikor a hang hallatszott, már csak Jézus volt ott. Ők pedig hallgattak, és abból, amit láttak, senkinek semmit el nem mondtak azokban a napokban.
- 37
- Másnap, amikor a hegyről lejöttek, nagy tömeg jött eléje,
- 38
- és a tömegből egy férfi így kiáltott: Mester, kérlek, tekints az én fiamra, hiszen egyetlen gyermekem!
- 39
- Mert időnként egy lélek megragadja, és hirtelen felkiált, úgy rángatja, hogy tajtékzik, és csak nehezen hagyja el, miután meggyötörte.
- 40
- Kértem a tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.
- 41
- Ekkor Jézus így felelt: Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek köztetek, és meddig kell még elhordoznom titeket? Hozd ide a fiadat!
- 42
- Ahogy feléje tartott a fiú, az ördög földhöz verte és rángatta. Jézus megdorgálta a tisztátalan lelket, meggyógyította a gyermeket, és visszaadta az apjának.
- 43
- Mindnyájan álmélkodtak Isten nagyságán. Amíg mindenki azon csodálkozott, amit Jézus tett, ő azt mondta tanítványainak:
- 44
- Jól jegyezzétek meg, amit most mondok: Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni.
- 45
- De ők nem értették ezt a beszédet, mert el volt rejtve előlük, hogy ne értsék meg, és féltek megkérdezni őt e kijelentése felől.
- 46
- Majd vita támadt közöttük, hogy ki a nagyobb közülük.
- 47
- Jézus pedig, látva szívük gondolatát, kézen fogott egy kisgyermeket, maga mellé állította,
- 48
- és azt mondta nekik: Aki ezt a kisgyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött, mert aki a legkisebb közöttetek, az a nagy.
- 49
- János ekkor azt mondta: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz, és megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt.
- 50
- Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg neki, mert aki nincs ellenetek, az veletek van!
- 51
- Ahogy közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy,
- 52
- és követeket küldött maga előtt. Azok útra keltek, és eljutottak a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki.
- 53
- De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe tartott.
- 54
- Amikor látták ezt a tanítványai, Jakab és János, így szóltak: Uram, akarod, hogy azt mondjuk, szálljon le tűz az égből, és pusztítsa el őket?
- 55
- De Jézus megfordult, és megdorgálta őket: Nem tudjátok, micsoda lélek van bennetek,
- 56
- mert az Emberfia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek életét, hanem hogy megtartsa. És elmentek egy másik faluba.
- 57
- Történt pedig, hogy amikor mentek az úton, valaki azt mondta: Követlek téged, bárhova mégy is!
- 58
- Jézus így válaszolt: A rókáknak barlangjuk van és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.
- 59
- Egy másikhoz pedig így szólt: Kövess engem! Ő pedig azt kérte tőle: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem az apámat.
- 60
- De Jézus így válaszolt: Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.
- 61
- Azt mondta egy másik is: Követlek téged, Uram, de előbb engedd meg nekem, hogy búcsút vegyek azoktól, akik a házamban vannak.
- 62
- Ennek Jézus azt felelte: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, az nem alkalmas az Isten országára.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Február 11
Kétéves:
- I. év: 1Móz 42
- II. év: 2Krón 1
- Mt 26:69-27:14
- Zsolt 33:1-11
- Péld 8:33-36
Példabeszéd
Aki saját házára hoz romlást, annak szél lesz az öröksége, és a bolond szolgál a bölcs elméjűnek.