- 1
- Amikor feltekintett, látta, hogyan dobják a gazdagok az ajándékaikat a perselybe.
- 2
- Látott pedig egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért vetett bele.
- 3
- Ekkor így szólt: Igazán mondom nektek, hogy ez a szegény özvegy mindenkinél többet adott,
- 4
- mert mindezek a fölöslegükből adták az ajándékot, ő azonban szegénységéből minden vagyonát, amije volt, odaadta.
- 5
- Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy szép kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, azt mondta:
- 6
- Eljönnek majd a napok, amikor ezekből, amit itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának.
- 7
- Megkérdezték tőle: Mester, mikor lesznek ezek, és mi lesz a jele annak, hogy ez bekövetkezik?
- 8
- Ő pedig azt mondta: Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket, mert sokan jönnek az én nevemben, akik azt mondják: „Én vagyok”, és hogy „az idő elérkezett”. Ne kövessétek őket!
- 9
- Amikor hallotok háborúkról és lázadásokról, ne rémüljetek meg, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de nem jön mindjárt a vég.
- 10
- Majd így folytatta: Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad,
- 11
- és mindenfelé nagy földindulások, éhségek és járványok lesznek, az égen pedig ijesztő nagy jelek lesznek láthatók.
- 12
- De ezeket megelőzően kezet emelnek rátok, és üldözni fognak titeket, átadnak a zsinagógáknak, börtönbe vetnek, és királyok és helytartók elé visznek az én nevemért.
- 13
- De ez alkalom lesz nektek a bizonyságtételre.
- 14
- Döntsétek el szívetekben, hogy nem gondolkodtok előre, hogy mit feleljetek védelmetekre,
- 15
- mert én adok nektek szájat és bölcsességet, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani.
- 16
- Még a szülők, testvérek, rokonok és barátok is elárulnak titeket, sőt egyeseket meg is ölnek közületek.
- 17
- Mindenki gyűlölni fog benneteket az én nevemért.
- 18
- De fejeteknek egy hajszála sem vész el.
- 19
- Kitartásotokkal nyeritek meg lelketeket.
- 20
- Amikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett pusztulása.
- 21
- Akkor, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe, a városban levők pedig hagyják el azt, és akik a mezőn vannak, ne menjenek be abba.
- 22
- Mert ezek a bosszúállás napjai, hogy beteljesedjen mindaz, ami meg van írva.
- 23
- Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokban a napokban, mert nagy nyomorúság lesz e földön és harag e népen!
- 24
- Kardélre hányják és fogságba viszik őket minden pogány nép közé, és Jeruzsálemet a pogányok megtapodják, amíg be nem telik a pogányok ideje.
- 25
- És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban, a földön pedig a népek tanácstalanságukban kétségbeesnek a tenger zúgása és tajtékzása miatt.
- 26
- Dermesztő félelem lesz úrrá az embereken annak várása miatt, amik e földre következnek, mert az egek erősségei megrendülnek.
- 27
- Akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben hatalommal és nagy dicsőséggel.
- 28
- Amikor pedig mindezek elkezdődnek, álljatok fel, és emeljétek fel fejeteket, mert közeledik a ti váltságotok.
- 29
- Mondott nekik egy példázatot: Nézzétek meg a fügefát és a többi fákat!
- 30
- Amikor látjátok, hogy lombosodik, már magatoktól is tudjátok, hogy közel van a nyár.
- 31
- Ugyanúgy ti is, amikor látjátok, hogy ezek bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa.
- 32
- Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek.
- 33
- Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.
- 34
- De vigyázzatok magatokra, hogy meg ne nehezedjék a szívetek tobzódás, részegség és ez élet gondjai miatt, hogy váratlanul ne érjen benneteket az a nap,
- 35
- amely mint egy csapda, úgy lep meg mindenkit, aki az egész föld színén lakik.
- 36
- Legyetek éberek, és imádkozzatok minden időben, hogy el tudjátok kerülni mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az Emberfia előtt!
- 37
- Napközben a templomban tanított, éjszakára pedig kiment, hogy azon a hegyen lehessen, amelyet Olajfák hegyének hívnak.
- 38
- Kora reggel pedig odament hozzá az egész nép, hogy hallgassa a templomban.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 8
Kétéves:
- I. év: 1Sám 22
- II. év: Ez 44
- Kol 3:18-4:18
- Zsolt 78:56-72
- Péld 24:28-29
Példabeszéd
Általam uralkodnak a királyok, és tesznek igazságot az uralkodók.