- 1
- Ezek után bejárta a városokat és a falvakat, és hirdette Isten országának evangéliumát. Vele volt a tizenkettő
- 2
- és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől és betegségekből gyógyított meg: Mária, akit Magdalainak neveztek, akiből hét ördög ment ki,
- 3
- és Johanna, Kuzának, Heródes tiszttartójának a felesége, Zsuzsanna és mások is, akik vagyonukból szolgáltak neki.
- 4
- Amikor pedig nagy sokaság gyűlt össze, és minden városból mentek hozzá, egy példázatot mondott nekik:
- 5
- Kiment a magvető, hogy elvesse a magot. Vetés közben némelyik az útfélre esett, és eltaposták, vagy az égi madarak megették.
- 6
- Némelyik kősziklára esett, és amikor kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége.
- 7
- Némelyik a tövis közé esett, és a tövisek vele együtt felnövekedve megfojtották.
- 8
- Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor kikelt, százszoros termést hozott. Miután ezeket elmondta, így kiáltott: Akinek van füle a hallásra, hallja meg!
- 9
- Tanítványai pedig megkérdezték tőle, hogy mit jelent ez a példázat.
- 10
- Ő pedig azt mondta nekik: Nektek megadatott, hogy az Isten országának titkait értsétek, a többieknek példázatokban szólok, hogy látva ne lássanak, és hallva ne értsenek.
- 11
- Ez a példázat értelme: A mag az Isten beszéde.
- 12
- Az útfélen valók azok, akik hallják, aztán eljön az ördög, és kikapja az igét a szívükből, hogy ne higgyenek és ne üdvözüljenek.
- 13
- A kősziklára hullottak azok, akik amikor hallják, örömmel befogadják az igét, de nincs gyökerük: egy ideig hisznek, ám a kísértés idején elszakadnak.
- 14
- A tövis közé esettek azok, akik meghallgatták az igét, de elmenve az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtották azt bennük, és nem hoztak gyümölcsöt.
- 15
- Amelyik pedig a jó földbe esett, ezek azok, akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, és kitartással gyümölcsöt teremnek.
- 16
- Senki sem gyújt lámpást azért, hogy befedje valami edénnyel, az ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóba teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.
- 17
- Mert nincs olyan titok, amely nyilvánvalóvá ne lenne, és nincs olyan rejtett dolog, amely ki ne tudódnék, és világosságra ne jönne.
- 18
- Vigyázzatok azért, hogyan hallgatjátok, mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól még az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé.
- 19
- Eljöttek hozzá az anyja és a testvérei, de nem tudtak hozzá jutni a sokaság miatt.
- 20
- És tudtára adták neki: Anyád és testvéreid kint állnak, téged akarnak látni.
- 21
- Ő pedig így felelt: Az én anyám és testvéreim azok, akik az Isten beszédét hallgatják és cselekszik.
- 22
- Történt egy napon, hogy tanítványaival hajóra szállt, és azt mondta nekik: Menjünk a tó túlsó partjára! És elindultak.
- 23
- Amíg hajóztak, elszenderedett, és szélvész csapott le a tóra, úgy, hogy a hajó kezdett megtelni vízzel, és veszélybe kerültek.
- 24
- Odamentek hozzá, és felköltötték ezekkel a szavakkal: Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felkelt, megdorgálta a szelet és a víz habjait, mire azok lecsillapodtak, és nagy csend lett.
- 25
- Majd így szólt hozzájuk: Hol van a ti hitetek? Ők pedig félelemmel teljes csodálattal mondták egymásnak: Ugyan ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?
- 26
- Azután áteveztek a gadaraiak földjére, amely Galileával átellenben van.
- 27
- Amikor partra szállt, szembejött vele egy ember a városból, akiben ördögök voltak, és régóta ruhát sem vett magára, és nem is házban lakott, hanem sírboltokban.
- 28
- Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult eléje, majd hangosan azt mondta: Mi közöm hozzád, Jézus, a felséges Istennek Fia? Kérlek, ne gyötörj engem!
- 29
- Jézus ugyanis azt parancsolta a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki az emberből, mert az gyakran erőt vett rajta. Ilyenkor láncokkal megkötözték, és bilincsbe verve őrizték, de ő elszaggatta a kötelékeket, és az ördög a pusztába kergette.
- 30
- Jézus megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: „Légió”, mert sok ördög ment bele,
- 31
- akik könyörögve kérték, hogy ne parancsolja vissza őket a mélységbe.
- 32
- Volt pedig ott egy nagy legelésző disznónyáj a hegyen, és kérték, hogy engedje meg nekik, hogy azokba bemenjenek. És megengedte nekik.
- 33
- Így miután kijöttek az ördögök az emberből, bementek a disznókba, és a disznónyáj a meredekről a tóba rohant, és vízbe fulladt.
- 34
- A pásztorok pedig látva, ami történt, elfutottak, és elhíresztelték a városban és a falvakban.
- 35
- Az emberek pedig kijöttek megnézni, mi történt, és félelem fogta el őket, amikor odaértek Jézushoz, és az embert, akiből az ördögök kimentek, felöltözve, ép elmével Jézus lábánál ülve találták.
- 36
- Akik látták, elmondták nekik, hogyan szabadult meg a megszállott.
- 37
- Ekkor Gadara vidékének egész népe arra kérte, hogy menjen el tőlük, mert igen nagy félelem vett erőt rajtuk. Így hát hajóba szállt, és visszatért.
- 38
- Az az ember pedig, akiből az ördögök kimentek, arra kérte, hogy vele maradhasson, de Jézus elküldte őt, és azt mondta neki:
- 39
- Térj vissza otthonodba, és beszéld el, milyen nagy dolgokat tett veled Isten. El is ment, és az egész városban elhíresztelte, milyen nagy dolgokat cselekedett vele Jézus.
- 40
- Ahogy Jézus visszatért, a tömeg örvendezve fogadta, mert mindnyájan várták őt.
- 41
- Ekkor egy Jairus nevű ember jött hozzá, aki a zsinagóga elöljárója volt. Jézus lába elé borult, és arra kérte, hogy jöjjön el a házához,
- 42
- mivel egyetlen leánya, aki mintegy tizenkét éves, halálán van. Odamenet pedig a sokaság szorongatta Jézust.
- 43
- Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, és bár minden vagyonát az orvosokra költötte, senki sem tudta meggyógyítani,
- 44
- hátulról megközelítve megérintette a ruhája szegélyét, és azonnal elállt a vérének folyása.
- 45
- Jézus pedig azt kérdezte: Ki érintett meg engem? Amikor mindnyájan tagadták, Péter így szólt: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged.
- 46
- Jézus pedig azt mondta: Valaki megérintett engem, mert észrevettem, hogy erő áradt ki belőlem.
- 47
- Amikor látta az asszony, hogy nem maradt titokban, remegve előjött, leborult előtte, és megvallotta neki az egész sokaság előtt, miért érintette meg őt, és hogy azonnal meggyógyult.
- 48
- Ő pedig azt mondta neki: Leányom, a te hited megtartott téged, eredj el békességgel!
- 49
- Még beszélt, amikor jött egy ember a zsinagóga elöljárójának házától, és azt mondta neki: Meghalt a leányod, ne fáraszd a Mestert!
- 50
- Jézus pedig, amikor ezt hallotta, így szólt: Ne félj, csak higgy, és meggyógyul.
- 51
- Bement azért a házba, és senkit sem engedett be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leány apját és anyját.
- 52
- Mindnyájan sírtak, és gyászolták a leányt, ő pedig azt mondta: Ne sírjatok, nem halt meg, csak alszik.
- 53
- De kinevették, mert tudták, hogy meghalt.
- 54
- Ő pedig mindenkit kiküldött, megfogta a leány kezét, majd hangosan rászólt: Kislányom, ébredj fel!
- 55
- És visszatért annak lelke, és azonnal fölkelt. Ő pedig meghagyta, hogy adjanak neki enni.
- 56
- És elálmélkodtak a leány szülei, ő pedig megparancsolta, hogy senkinek se mondják el, ami történt.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 9
Kétéves:
- I. év: 1Sám 23
- II. év: Ez 45
- 1Thessz 1:1-2:9
- Zsolt 79:1-13
- Péld 24:30-34
Példabeszéd
Aki meginti a csúfolót, szégyent hoz magára, és aki megfeddi a gonoszt, szidalmat kap.