- 1
- Ahogy továbbment, látott egy születésétől fogva vak embert.
- 2
- Tanítványai pedig megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?
- 3
- Jézus így válaszolt: Sem ő nem vétkezett, sem az ő szülei, hanem ez azért történt, hogy nyilvánvaló legyen benne az Isten munkája.
- 4
- Amíg nappal van, annak dolgait kell tennünk, aki elküldött engem, mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat.
- 5
- Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.
- 6
- Ezeket mondta, majd a földre köpött, nyálával sarat csinált, és rákente a sarat a vak szemére,
- 7
- és azt mondta neki: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában (amely azt jelenti: küldött)! Elment azért, megmosakodott, és amikor visszatért, már látott.
- 8
- A szomszédok pedig és azok, akik korábban látták, hogy koldus volt, azt mondták: Nemde ez az ember az, aki itt szokott ülni és koldulni?
- 9
- Némelyek azt mondták, hogy ez az, mások pedig, hogy nem ő, csak hasonlít hozzá. De ő azt mondta: Én vagyok az.
- 10
- Megkérdezték tőle: Hogyan nyílt meg a szemed?
- 11
- Ő pedig azt felelte: Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat készített, rákente a szememre, és azt mondta nekem: Menj el a Siloámhoz, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosakodtam, és megjött a látásom.
- 12
- Megkérdezték tőle: Hol van ő? Nem tudom – válaszolta.
- 13
- Ekkor elvitték őt, aki előbb még vak volt, a farizeusokhoz,
- 14
- mert amikor Jézus a sarat csinálta, és megnyitotta a szemét, szombat volt.
- 15
- A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan jött meg a látása. Ő pedig azt mondta nekik: Sarat tett a szememre, majd megmosakodtam, és látok.
- 16
- A farizeusok közül némelyek azt mondták: Ez az ember nincs Istentől, mert nem tartja meg a szombatot. Mások azt mondták: Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodajeleket? És meghasonlás támadt közöttük.
- 17
- Ismét megkérdezték a vaktól: Te mit mondasz róla, hogy megnyitotta a szemedet? Ő pedig azt mondta, hogy próféta.
- 18
- A zsidók nem hitték el róla, hogy vak volt, és megjött a látása, amíg oda nem hívták a szüleit.
- 19
- Megkérdezték tőlük: Ez a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született? Akkor hogyan lát most?
- 20
- A szülei pedig így válaszoltak: Tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született,
- 21
- de azt nem tudjuk, hogyan lát most, és nem tudjuk, hogy ki nyitotta meg a szemét. Elég idős már, őt kérdezzétek, ő beszéljen magáról!
- 22
- Ezeket mondták annak szülei, mivelhogy féltek a zsidóktól, mert már megegyeztek a zsidók, hogy aki Krisztusnak vallja őt, azt ki kell zárni a zsinagógából.
- 23
- Ezért mondták annak szülei, hogy elég idős már, őt kérdezzék.
- 24
- Másodszor is szólították azért a nemrég még vak embert, és azt mondták neki: Adj dicsőséget az Istennek, mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.
- 25
- Az pedig így felelt: Azt nem tudom, hogy bűnös-e, én csak egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok.
- 26
- Újra kérdezték tőle: Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemedet?
- 27
- Ő így felelt nekik: Már mondtam nektek, de nem hallottátok. Miért akarjátok újra hallani? Netán ti is az ő tanítványai akartok lenni?
- 28
- Erre összeszidták, és azt mondták: Te vagy annak a tanítványa, mi pedig Mózes tanítványai vagyunk.
- 29
- Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt Isten, erről pedig azt se tudjuk, honnan való.
- 30
- Az ember pedig így válaszolt nekik: Ebben éppen az a csodálatos, hogy nem tudjátok, honnan való, pedig megnyitotta a szememet.
- 31
- Mert azt tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, csak azt hallgatja meg, aki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi.
- 32
- Örök idők óta nem hallottak még olyat, hogy egy vakon született szemét valaki megnyitotta volna.
- 33
- Ha ez az ember nem Istentől lenne, semmit sem tehetne.
- 34
- Erre azt mondták neki: Te mindenestül bűnben születtél, és te tanítasz minket? És ezzel kidobták.
- 35
- Meghallotta Jézus, hogy kidobták, és amint rátalált, megkérdezte tőle: Hiszel-e az Emberfiában?
- 36
- Ő így válaszolt: Ki az, Uram, hogy higgyek benne?
- 37
- Jézus pedig azt mondta neki: Most már látod is őt, mert aki beszél veled, ő az.
- 38
- Ő pedig azt mondta: Hiszek, Uram. És imádta őt.
- 39
- Jézus pedig azt mondta: Ítélet végett jöttem a világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakok legyenek.
- 40
- A vele levő farizeusok közül néhányan hallották ezt, és megkérdezték tőle: Talán mi is vakok vagyunk?
- 41
- Jézus azt válaszolta: Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, de mivel azt mondjátok, hogy látunk, a bűnötök megmarad.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 11
Kétéves:
- I. év: 1Sám 25
- II. év: Ez 47
- 1Thessz 4:1-5:3
- Zsolt 81:1-16
- Péld 25:6-7
Példabeszéd
Mint a disznó orrában az aranyperec, olyan a szép asszony, akinek nincs okossága.