- 1
- Akkor Pilátus elvitette Jézust, és megostoroztatta.
- 2
- A katonák tövisből koronát fontak, és a fejére tették, bíbor köntöst adtak rá,
- 3
- majd elébe járultak, és azt mondták: Üdvöz légy, zsidók királya! És arcul csapdosták.
- 4
- Pilátus pedig ismét kiment, és azt mondta nekik: Íme, kihozom őt nektek, hogy értsétek meg, hogy nem találok benne semmi bűnt.
- 5
- Akkor kiment Jézus töviskoronát és bíborköntöst viselve, Pilátus pedig azt mondta nekik: Íme, az ember!
- 6
- Amint meglátták őt a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg! Pilátus pedig azt mondta nekik: Vigyétek el őt ti, és feszítsétek meg, mert én nem találok benne bűnt.
- 7
- De a zsidók így feleltek: Nekünk törvényünk van, és a mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát.
- 8
- Amikor Pilátus ezt a beszédet meghallotta, még inkább megijedt.
- 9
- Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: Honnan való vagy? De Jézus nem válaszolt.
- 10
- Erre azt mondta neki Pilátus: Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy nekem hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és hatalmam van arra, hogy megfeszítselek?
- 11
- Jézus így válaszolt: Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked. Nagyobb bűne van azért annak, aki a kezedbe adott engem.
- 12
- Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók azt kiáltozták: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja, mert aki magát királlyá teszi, ellene mond a császárnak!
- 13
- Pilátus azért, amikor hallotta e beszédet, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek.
- 14
- A húsvét előkészületi napja volt, mintegy hat óra. És azt mondta a zsidóknak: Íme, a ti királyotok!
- 15
- Azok pedig így kiáltoztak: Vidd el, vidd el, feszítsd meg! Azt mondta nekik Pilátus: A ti királyotokat feszítsem meg? A főpapok így feleltek: Nekünk nem királyunk van, hanem császárunk!
- 16
- Akkor átadta nekik, hogy megfeszíttessék.
- 17
- Átvették azért Jézust, ő pedig maga vitte a keresztfáját, és kiment az úgynevezett Koponya-helyre, amelyet héberül Golgotának hívnak.
- 18
- Ott megfeszítették őt és vele másik kettőt kétfelől, középen Jézust.
- 19
- Pilátus pedig egy feliratot is készített, és feltette a keresztfára. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.
- 20
- A zsidók közül sokan olvasták a feliratot, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol Jézust megfeszítették, és héberül, latinul és görögül volt felírva.
- 21
- A zsidók főpapjai pedig azt mondták Pilátusnak: Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok.
- 22
- Pilátus azt válaszolta: Amit megírtam, megírtam.
- 23
- A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, vették a ruháit, és négy részre osztották. Mindegyik katonának jutott egy rész, és még ott volt a köntöse. A köntös pedig varrás nélküli volt, felülről aljáig egybeszőtt.
- 24
- Azt mondták azért egymásnak: Ezt ne hasogassuk el, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen! Azért, hogy beteljesedjék az Írás, amely ezt mondja: Megosztoztak ruháimon, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek.
- 25
- Jézus keresztje mellett pedig ott állt az anyja és az anyjának a nővére, Mária, Klópás felesége és a magdalai Mária.
- 26
- Jézus, amikor látta, hogy ott áll az anyja és az a tanítvány, akit szeretett, azt mondta az anyjának: Asszony, íme, a te fiad!
- 27
- Azután azt mondta a tanítványnak: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva magához fogadta őt az a tanítvány.
- 28
- Ezek után Jézus, tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, azt mondta: Szomjazom.
- 29
- Volt ott egy ecettel telt edény. Egy ecettel átitatott szivacsot izsópra tűztek, és odanyújtották a szájához.
- 30
- Miután Jézus elfogadta az ecetet, azt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva kibocsátotta lelkét.
- 31
- Mivel előkészületi nap volt, és a zsidók nem akarták, hogy a testek szombaton a keresztfán maradjanak, mert az a szombat nagy ünnepnap volt, arra kérték Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket.
- 32
- Eljöttek azért a katonák, és eltörték az elsőnek a lábszárcsontját, majd a másikét is, akit vele együtt feszítettek meg.
- 33
- De amikor Jézushoz értek, és látták, hogy ő már halott, nem törték meg a lábszárcsontját,
- 34
- hanem az egyik katona dárdával átszúrta az oldalát, és azonnal vér és víz jött ki abból.
- 35
- Aki látta ezt, az tanúskodott erről, és igaz az ő tanúságtétele, és ő tudja, hogy a való igazat mondja, hogy ti is higgyetek.
- 36
- Mert azért történtek ezek, hogy beteljesedjék az Írás: Csontja meg ne töressék.
- 37
- Másutt pedig így szól az Írás: Néznek majd arra, akit átszúrtak.
- 38
- Ezek után pedig az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt, de csak titokban, a zsidóktól való félelem miatt, azt kérte Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. És Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette a testet.
- 39
- Még Nikodémus is eljött, aki éjszaka ment először hozzá, és mintegy száz font mirhából és aloéból való kenetet hozott.
- 40
- Vették tehát Jézus testét, és begöngyölték lepedőkbe az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni.
- 41
- Azon a helyen pedig, ahol megfeszítették, volt egy kert és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem helyeztek.
- 42
- Mivel az a sír közel volt, abba helyezték Jézust a zsidók előkészületi napja miatt.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 4
Kétéves:
- I. év: 1Sám 18
- II. év: Ez 39
- Kol 1:1-20
- Zsolt 76:1-12
- Péld 24:21-22
Példabeszéd
Fiam, figyelj szavaimra, fordítsd füledet beszédeimhez!