- 1
- Ezután történt, hogy az egyiptomi király pohárnoka és sütőmestere vétkezett uruk, az egyiptomi király ellen.
- 2
- Megharagudott azért a fáraó a két főemberére, a főpohárnokra és a fősütőmesterre,
- 3
- és fogságba vettette őket, a testőrök főhadnagyának házában levő tömlöcbe, oda, ahol József fogva volt.
- 4
- A testőrök főhadnagya pedig Józsefet rendelte melléjük, és ő szolgált nekik. Jó ideje fogságban voltak már,
- 5
- amikor az egyiptomi király pohárnoka és sütőmestere, akik a tömlöcben voltak fogva, mindketten álmot láttak. Mindegyik más álmot, ugyanazon az éjjelen, és mindegyik álomnak megvolt a maga jelentése.
- 6
- Reggel bement hozzájuk József, és látta, hogy igen bánkódnak.
- 7
- Megkérdezte a fáraó főembereit, akik ura házánál vele együtt fogva voltak: Miért olyan komor ma az arcotok?
- 8
- Azok elmondták neki: Álmot láttunk, és nincs, aki megfejtse. Erre azt mondta nekik József: A megfejtés nem Isten dolga-e? Kérlek, mondjátok el nekem!
- 9
- Elmondta azért a főpohárnok az álmát Józsefnek. Ezt mondta neki: Álmomban, íme, egy szőlőtő volt előttem.
- 10
- A szőlőtőn három szál vessző volt, s alighogy bimbózott, már virágzott, és fürtjei megérlelték a szemeket.
- 11
- A fáraó pohara pedig a kezemben volt. Vettem a szőlőszemeket, a fáraó poharába facsartam, és a poharat a fáraó kezébe adtam.
- 12
- József ezt mondta neki: Ez a megfejtése: a három vesszőszál három nap.
- 13
- Három nap múlva a fáraó felemel téged, és visszahelyez hivatalodba, és kezébe adod a poharát, előbbi tiszted szerint, amikor pohárnoka voltál.
- 14
- Csakhogy azután emlékezzél meg rólam, amikor jól lesz dolgod, és kérlek, cselekedjél irgalmasságot velem. Emlékezzél meg rólam a fáraó előtt, és szabadíts meg engem e házból.
- 15
- Mert galádul raboltak el engem a héberek földjéről, és itt sem cselekedtem semmit, hogy tömlöcbe vessenek.
- 16
- És látta a fősütőmester, hogy jól magyarázott, és azt mondta Józsefnek: Álmodtam én is: íme, három kosár kalács volt a fejemen.
- 17
- A felső kosárban a fáraó mindenféle süteménye volt, és a madarak ették azokat a kosárból, a fejemről.
- 18
- József így felelt: Ennek ez a magyarázata: a három kosár három nap.
- 19
- Három nap múlva fejedet véteti a fáraó, és fára akasztat fel téged, és a madarak eszik le rólad a húsodat.
- 20
- Harmadnap a fáraó születésnapja volt, és vendégséget rendezett minden szolgájának, s akkor a főpohárnokot és a fősütőmestert is visszahozta szolgái közé.
- 21
- És a főpohárnokot visszahelyezte pohárnokságába, és ő nyújtotta a poharat a fáraó kezébe.
- 22
- A fősütőmestert pedig felakasztatta, ahogy József megfejtette álmukat.
- 23
- De a főpohárnok nem emlékezett meg Józsefről, hanem elfelejtkezett róla.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 14
Kétéves:
- I. év: 1Sám 28
- II. év: Dán 2:1-23
- 2Thessz 2:1-17
- Zsolt 84:1-12
- Péld 25:15
Példabeszéd
A király jóakarattal van az eszes szolga iránt, de a haszontalanra haragszik.