- 1
- Azután Ádám ismerte feleségét, Évát, aki fogant méhében, és megszülte Kaint, és azt mondta: férfit kaptam az ÚRtól.
- 2
- Majd ismét szült: annak testvérét, Ábelt. Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földműves.
- 3
- Egy idő múlva pedig Kain ajándékot vitt az ÚRnak a föld gyümölcséből.
- 4
- Ábel is vitt juhainak első elléséből, éspedig azok kövérjéből. És az ÚR rátekintett Ábelra és az ő ajándékára.
- 5
- Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekintett, ezért Kain nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét.
- 6
- Erre az ÚR így szólt Kainhoz: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejedet?
- 7
- Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyakozik. De te uralkodjál rajta!
- 8
- Azután beszélt Kain Ábellal, a testvérével. És amikor a mezőn voltak, Kain Ábelra, a testvérére támadt, és megölte.
- 9
- Akkor az ÚR megkérdezte Kaint: Hol van Ábel, a testvéred? Ő pedig ezt felelte: Nem tudom. Avagy őrizője vagyok én a testvéremnek?
- 10
- De az ÚR így szólt: Mit cselekedtél? Testvéred vére kiált hozzám a földről.
- 11
- Most azért átkozott légy, kitaszítva a földről, mely megnyitotta száját, hogy befogadja testvéred vérét a kezedből.
- 12
- Mikor a földet műveled, ne adja az többé neked termőerejét; bujdosó és vándorló légy a földön.
- 13
- Akkor ezt mondta Kain az ÚRnak: Nagyobb az én büntetésem, mint amit el tudnék hordozni.
- 14
- Íme, elűzöl ma engem e föld színéről, és színed elől el kell rejtőznöm. Bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor bárki, aki rám talál, megölhet engem.
- 15
- De az ÚR azt felelte neki: Sőt inkább, aki megöli Kaint, hétszeresen megbűnhődik. És megbélyegezte az ÚR Kaint, hogy senki se ölje meg, aki rátalál.
- 16
- És elment Kain az ÚR színe elől, és letelepedett Nód földjén, Édentől keletre.
- 17
- Azután Kain ismerte a feleségét, aki fogant méhében, és megszülte Énókot. És amikor egy várost épített, a fiáról Énóknak nevezte el.
- 18
- Énók fia Irád lett, ő nemzette Mehújáélt, Mehújáél pedig nemzette Metusáélt, és Metusáél nemzette Lámeket.
- 19
- Lámek pedig két feleséget vett magának: az egyik neve Ádá volt, a másiké Cillá.
- 20
- Ádá szülte Jábált. Ő volt a sátorban lakók és a pásztorok atyja.
- 21
- Testvérének pedig Jubál volt a neve. Ő volt az atyja minden lantosnak és síposnak.
- 22
- Cillá pedig Tubálkaint szülte, mindenféle réz- és vasszerszám kovácsolóját; és Tubálkain húgát, Naamát.
- 23
- Akkor ezt mondta Lámek a feleségeinek: Ádá és Cillá, hallgassatok a szavamra, Lámek feleségei, halljátok beszédemet: embert öltem, mert megsebzett, ifjat öltem, mert megütött.
- 24
- Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekért.
- 25
- Ádám pedig megint ismerte a feleségét, és az fiút szült neki, akit Sétnek nevezett, mert azt mondta: Másik magzatot adott nekem Isten Ábel helyett, akit Kain megölt.
- 26
- Sétnek is született egy fia, akit Énósnak nevezett el. Akkor kezdték segítségül hívni az ÚR nevét.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 4
Kétéves:
- I. év: 1Sám 18
- II. év: Ez 39
- Kol 1:1-20
- Zsolt 76:1-12
- Péld 24:21-22
Példabeszéd
Ne téveszd szem elől, tartsd meg ezeket az elmédben.