- 1
- Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés cselekedett, hogy hogyan ölte meg fegyverrel az összes prófétát.
- 2
- Erre Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek, és úgy segítsenek, ha holnap ilyenkorra azt nem teszem veled, amit te cselekedtél azoknak az életével egytől egyig.
- 3
- Amikor ezt megértette, fölkelt, elment, és vigyázott az életére. A júdabeli Beérsebába ment, és ott hagyta a szolgáját.
- 4
- Ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaérve leült egy rekettyebokor alá, és könyörgött, hogy hadd haljon meg. Ezt mondta: Elég! Most, ó, URam, vedd el a lelkemet, mert nem vagyok jobb atyáimnál!
- 5
- Majd lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. És íme, egy angyal érintette meg, és azt mondta neki: Kelj föl, egyél.
- 6
- Amikor körülnézett, íme, a fejénél egy forró kövön sült lángos és egy pohár víz volt. Akkor evett és ivott, és ismét lefeküdt.
- 7
- És az ÚR angyala eljött másodszor is, megérintette, és azt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd fölött való utad van!
- 8
- Erre fölkelt, evett és ivott, és negyven nap és negyven éjjel ment annak az ételnek az erejével, egészen Isten hegyéig, a Hórebig.
- 9
- Itt bement egy barlangba, és ott elaludt. Egyszer csak így szólt hozzá az ÚR szava: Mit csinálsz itt, Illés?
- 10
- Ő pedig azt felelte: Nagyon búsulok az ÚRért, a Seregek Istenéért, mert elhagyták szövetségedet Izráel fiai , lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel megölték. Csak én maradtam meg egyedül, de engem is halálra keresnek.
- 11
- Az ÚR azt mondta: Jöjj ki, és állj meg ezen a hegyen az ÚR előtt. Íme, az ÚR fog itt elhaladni. És az ÚR előtt nagyon erős szél ment, amely megszaggatta a hegyeket, és meghasogatta a kősziklákat az ÚR előtt. De az ÚR nem volt abban a szélben. A szél után földindulás lett. De az ÚR nem volt a földindulásban sem.
- 12
- A földindulás után tűz jött. De nem volt az ÚR a tűzben sem. És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatszott.
- 13
- Amikor Illés meghallotta ezt, befedte az arcát a palástjával, kiment, megállt a barlang bejáratában, és íme, egy hang szólt hozzá, amely ezt mondta: Mit csinálsz itt, Illés?
- 14
- Ő így felelt: Nagyon búsulok az ÚRért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, és prófétáidat megölték fegyverrel. Csak én maradtam meg egyedül, de engem is halálra keresnek.
- 15
- Ekkor az ÚR azt mondta neki: Menj el, térj vissza a te utadon a pusztán át Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend föl Hazáélt Arám királyává.
- 16
- Azután Jéhút, Nimsi fiát kend föl Izráel királyává, Elizeust pedig, az ábél-mehólái Sáfát fiát kend föl prófétává a magad helyébe.
- 17
- És aki megmenekül Hazáél fegyverétől, azt Jéhú öli meg, és aki megmenekül Jéhú fegyverétől, azt Elizeus öli meg.
- 18
- De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg a Baalnak, és minden szájat, amely nem csókolta meg azt.
- 19
- Amikor elment onnan, megtalálta Elizeust, Sáfát fiát, amint tizenkét iga ökörrel szántott, és ő maga a tizenkettedikkel volt. Illés odament hozzá, és ráterítette a palástját.
- 20
- Erre az otthagyta az ökröket, Illés után futott, és azt mondta: Kérlek, hadd csókoljam meg apámat és anyámat, és azután követlek. Ő azt mondta: Menj, térj vissza; mert mit tettem neked?
- 21
- Ezután Elizeus otthagyta őt, vett egy pár ökröt, levágta azokat, és az ekéhez való szerszámokból tüzet rakva megfőzte húsukat, a népnek adta, és ettek. Majd fölkelt, követte Illést, és a szolgálatába állt.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 6
Kétéves:
- I. év: 1Sám 20
- II. év: Ez 41
- Kol 2:8-23
- Zsolt 78:1-31
- Péld 24:26
Példabeszéd
Eredj a hangyához, te rest, figyeld meg útjait, és légy bölcs!