- 1
- Amikor Dávid király élemedett korú ember lett, takarókba burkolták, mégsem tudott fölmelegedni.
- 2
- Akkor azt mondták neki a szolgái: Keresni kell uramnak, a királynak egy szűz leányt, legyen ő a király körül, ápolja, és aludjék karjai között, és melegítse föl uramat, a királyt.
- 3
- Azért egy szép leányt kerestek Izráel egész földjén. Rátaláltak a Súném városából való Abiságra, és elhozták a királyhoz.
- 4
- A leány igen szép volt, és a királyt ápolta, és szolgált neki. De a király nem ismerte őt.
- 5
- Adónijjá, Haggít fia pedig elbízta magát, és ezt mondta: Én fogok uralkodni! Szerzett magának szekereket, lovasokat és ötven előtte futó férfit.
- 6
- Apja soha nem rótta fel neki, hogy miért tesz ilyet. Ő pedig igen szép férfi volt, Haggít szülte Dávidnak Absolon után.
- 7
- Beszélt Jóábbal, Cerújá fiával és Ebjátár pappal, akik követték Adónijját, és segítették őt.
- 8
- De Cádók pap meg Benájá, Jójádá fia, Nátán próféta, Simei és Réi meg Dávid erős vitézei nem álltak Adónijjá mellé.
- 9
- Mikor pedig Adónijjá áldozatot mutatott be juhokból, ökrökből és hizlalt borjúkból a Zóhelet-kősziklánál, a Rógél-forrás mellett, meghívta minden testvérét, a királyfiakat és a király szolgálatában álló összes júdabelit.
- 10
- De Nátán prófétát, Benáját, az erős vitézeket és Salamont, a testvérét nem hívta meg.
- 11
- Akkor így szólt Nátán Betsabénak, Salamon anyjának: Nem hallottad-e, hogy Adónijjá, Haggít fia uralkodik, és urunk, Dávid nem tud róla semmit?
- 12
- Jöjj hát, hadd adjak neked tanácsot, hogy megmentsd az életedet, és fiadnak, Salamonnak az életét.
- 13
- Eredj, menj be Dávid királyhoz, és mondd ezt neki: Uram, király, te esküvel azt ígérted szolgálóleányodnak: A te fiad, Salamon lesz utánam a király, ő ül az én trónomra. Miért uralkodik hát Adónijjá?
- 14
- Mialatt még te ott a királlyal beszélsz, íme, én is bemegyek utánad, és megerősítem, amit mondtál.
- 15
- Erre bement Betsabé a királyhoz a hálószobába. A király pedig már igen öreg volt, és a súnémi Abiság szolgált a királynak.
- 16
- Fejet hajtott Betsabé, és meghajolt a király előtt. A király megkérdezte: Mit kívánsz?
- 17
- Betsabé így felelt neki: Édes uram, így esküdtél meg az ÚRra, a te Istenedre szolgálóleányodnak: Salamon, a te fiad uralkodik utánam, és ő ül az én trónomra.
- 18
- Íme, mégis Adónijjá lett királlyá. És te, uram, király, te erről nem tudsz semmit.
- 19
- Mert ő ökrökkel és sok hizlalt marhával áldozott bőségesen, és vendégül hívta a király minden fiát, Ebjátár papot és Jóábot, a hadinép parancsnokát. Csak szolgádat, Salamont nem hívta meg.
- 20
- Most még te vagy a király, uram! Egész Izráel népének szemei rád figyelnek, hogy add tudtukra, ki fog az én uramnak, a királynak a trónjára ülni őutána.
- 21
- Különben ha az én uram, a király atyáihoz tér majd, akkor engem és Salamon fiamat bűnösnek fognak tartani.
- 22
- És íme, mikor még a királlyal beszélt, megérkezett Nátán próféta.
- 23
- Bejelentették a királynak: Itt van Nátán próféta. Ő bement a király elé, meghajolt előtte, leborult arccal a földre,
- 24
- és ezt mondta: Uram, király, mondtad-e azt, hogy Adónijjá lesz utánad a király, és ő üljön a trónra?
- 25
- Mert ő ma elment, rengeteg ökröt és hízott marhát áldozott, és vendégségbe hívta az összes királyfit, a sereg parancsnokait és Ebjátár papot. Íme ők vele esznek és isznak, és immár azt kiáltották: Éljen Adónijjá király!
- 26
- Engem pedig, aki szolgád vagyok, nem hívott meg, sem Cádók papot, Benáját, Jójádá fiát és Salamont, a te szolgádat.
- 27
- Vajon uramtól, a királytól van-e ez a dolog, hogy nem tudattad szolgáiddal, hogy ki fog a trónra ülni az én uram, a király után?
- 28
- Dávid király így felelt: Hívjátok hozzám Betsabét! Ő bement a király elé, és megállt előtte.
- 29
- Akkor megesküdött a király, és azt mondta: Él az ÚR, aki megszabadította lelkemet minden nyomorúságból,
- 30
- hogy amiképpen megesküdtem neked az ÚRra, Izráel Istenére, és azt ígértem, hogy a te fiad, Salamon lesz utánam a király, és ő ül az én trónomra, meg is cselekszem a mai napon.
- 31
- Erre fejet hajtott Betsabé, arccal a földre borult, és a király előtt meghajolva ezt mondta: Éljen az én uram, Dávid király mindörökké!
- 32
- Azután azt mondta Dávid király: Hívjátok hozzám Cádók papot, Nátán prófétát és Benáját, Jójádá fiát. Erre azok bementek a király elé.
- 33
- A király ezt mondta nekik: Vegyétek magatok mellé uratok szolgáit, ültessétek Salamont, az én fiamat az öszvéremre, és vigyétek le őt Gihónba!
- 34
- Ott Cádók pap és Nátán próféta kenje föl őt Izráel királyává! Majd fújjátok meg a kürtöket, és kiáltsátok: Éljen Salamon király!
- 35
- Azután vonuljatok föl onnan őutána, ő pedig jöjjön, üljön az én trónomra, és uralkodjék helyettem. Mert meghagytam neki, hogy ő legyen a fejedelme mind Izráelnek, mind Júdának.
- 36
- Akkor Benájá, Jójádá fia így felelt a királynak: Ámen! Így szóljon az ÚR, az én uramnak, a királynak Istene is.
- 37
- Ahogy vele volt az ÚR az én urammal, a királlyal, úgy legyen Salamonnal is, és emelje magasabbra az ő királyi székét az én uramnak, Dávid királynak trónusánál!
- 38
- Lement tehát Cádók pap, Nátán próféta és Benájá, Jójádá fia, lementek a kerétiek és a pelétiek is, és fölültették Salamont Dávid király öszvérére és levitték Gihónba.
- 39
- Azután kihozta Cádók pap az olajosszarut a sátorból, és fölkente Salamont. Majd kürtöltek, és az egész nép ezt kiáltotta: Éljen Salamon király!
- 40
- Azután fölvonult utána az egész nép, és a nép sípolt és oly nagyon ujjongott, hogy a föld is szinte meghasadt kiáltásuk zajától.
- 41
- Meghallotta ezt Adónijjá és összes vendége, akik nála voltak, amikor éppen befejezték a lakomát. Meghallotta Jóáb is a kürtölés szavát, és azt mondta: Miért van ez a zaj és mozgás a városban?
- 42
- Még beszélt, amikor íme, megérkezett Jónátán, Ebjátár pap fia. Adónijjá azt mondta: Jöjj be, mert megbízható férfiú vagy, és bizonyára jó hírt mondasz.
- 43
- Jónátán pedig így felelt Adónijjának: Igen, a mi urunk, Dávid király Salamont tette királlyá.
- 44
- Elküldte vele a király Cádók papot, Nátán prófétát, Benáját, Jójádá fiát meg a kerétieket és a pelétieket, és őt a király öszvérére ültették.
- 45
- És Cádók pap Nátán prófétával együtt fölkente őt királlyá Gihónnál, és onnan vonultak föl nagy örömmel. Ettől zendült meg a város, ez az a zaj, amelyet hallottatok.
- 46
- Salamon immár ott is ül az ország trónján.
- 47
- A király szolgái is bementek, hogy áldják urunkat, Dávid királyt e szavakkal: Tegye Isten Salamon nevét híresebbé a te nevednél, és emelje följebb az ő királyi székét a te trónusodnál. Akkor a király meghajolt a fekvőhelyén,
- 48
- és így szólt: Áldott az ÚR, Izráel Istene, aki a mai napon olyan utódot adott, aki szemem láttára ül a trónra.
- 49
- Akkor megrettentek, és fölkeltek mindnyájan, akik Adónijjához voltak meghíva, és elment mindenki a maga útjára.
- 50
- Adónijjá azonban annyira félt Salamontól, hogy fölkelt, elfutott, és megragadta az oltár szarvait.
- 51
- Jelentették ezt Salamonnak: Íme, Adónijjá Salamon királytól való félelmében megfogta az oltár szarvait, és azt mondta: Esküdjék meg ma nekem Salamon király, hogy nem öli meg fegyverrel a szolgáját!
- 52
- Erre Salamon így szólt: Ha jóravaló lesz, egy hajszál sem esik le a fejéről, de ha gonoszság található benne, meg kell halnia.
- 53
- Ekkor Salamon király érte küldött, és elhozták őt az oltártól. Amikor megérkezett, meghajolt a király előtt. Salamon király ezt mondta: Menj haza.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 6
Kétéves:
- I. év: 1Sám 20
- II. év: Ez 41
- Kol 2:8-23
- Zsolt 78:1-31
- Péld 24:26
Példabeszéd
Ó, te rest, meddig fekszel? Mikor kelsz föl álmodból?