- 1
- Miután befejezte a beszélgetést Saullal, Jónátán lelke egybeforrt Dávid lelkével, és Jónátán úgy megszerette őt, mint a saját lelkét.
- 2
- Saul pedig magához vette őt azon a napon, és nem engedte, hogy visszatérjen apja házához.
- 3
- Jónátán pedig szövetséget kötött Dáviddal, mert úgy szerette őt, mint a saját lelkét.
- 4
- És Jónátán levette a felsőruháját és Dávidnak adta, sőt harci öltözetét, saját kardját, íját és övét is.
- 5
- És Dávid mindenhova elment, ahová Saul küldte, és útja sikeres volt. Saul a harcosok élére állította, és kedves lett az egész nép előtt és Saul szolgái előtt is.
- 6
- Amint hazafelé jöttek, amikor Dávid a filiszteusok leveréséből tért vissza, kimentek az asszonyok Saul király elé Izráel minden városából énekelni, körtáncot járni, dobolva, vígan, tamburákon játszva.
- 7
- A táncoló asszonyok így kezdtek énekelni: Megverte Saul a maga ezrét és Dávid is az ő tízezrét.
- 8
- Saul ezen igen megharagudott, és nem tetszett neki ez a beszéd, mert azt gondolta: Dávidnak, lám, tízezret tulajdonítanak, nekem pedig csak ezret, így hát már csak a királyság hiányzik neki!
- 9
- Ezért Saul attól a naptól fogva mindig rossz szemmel nézett Dávidra.
- 10
- Másnap aztán megszállta Sault az Istentől küldött gonosz lélek, és révületbe esett a házában. Dávid pedig hárfázott, ahogy mindennap szokott; Saul kezében pedig egy dárda volt.
- 11
- És elhajította Saul a dárdát, mert azt gondolta: a falhoz szögezem Dávidot. De Dávid két ízben is félrehajolt előle.
- 12
- És félni kezdett Saul Dávidtól, mert vele volt az ÚR, Saultól pedig eltávozott.
- 13
- Ezért Saul elbocsátotta őt maga mellől és ezredesévé tette, hogy vonuljon a hadinép élén.
- 14
- És Dávid minden útjában sikeresen forgolódott, mert az ÚR vele volt.
- 15
- Mikor pedig látta Saul, hogy milyen sikeres, félni kezdett tőle.
- 16
- De egész Izráel és Júda szerette Dávidot, mert ő vonult az élükön ki és be.
- 17
- Saul egyszer így szólt Dávidhoz: Íme, idősebbik leányomat, Mérabot neked adom feleségül, csak légy az én vitézem, és harcold az ÚR harcait. Mert azt gondolta Saul: Ne az én kezem által vesszen el, hanem a filiszteusok keze által.
- 18
- Dávid pedig azt felelte Saulnak: Ki vagyok én, és mi az én életem és apám családja Izráelben, hogy a király veje legyek ?
- 19
- De amikor Saul leányát, Mérabot hozzá kellett volna adni Dávidhoz, mégis a mehólai Adriélhez adták feleségül.
- 20
- Saul leánya, Míkal azonban megszerette Dávidot. Amikor ezt megmondták Saulnak, tetszett neki a dolog.
- 21
- Azt gondolta: Nekiadom őt, hogy ő legyen majd veszedelmére, és ő legyen a filiszteusok eszköze ellene. Ezért Saul másodszor is azt mondta Dávidnak: Légy akkor most a vőm.
- 22
- És megparancsolta Saul a szolgáinak: Beszéljetek Dáviddal titokban, és mondjátok ezt neki: Íme, a király jóindulattal van irántad, és szolgái is mind szeretnek, légy azért a veje a királynak.
- 23
- A szolgák el is mondták ezeket Dávidnak, de ő így felelt: Olyan csekélységnek látjátok, hogy valaki a király vejévé legyen? Hiszen én szegény és alacsonyrendű ember vagyok!
- 24
- És elmondták Saulnak a szolgái, hogy ezt meg ezt mondta Dávid.
- 25
- Saul ekkor így szólt: Mondjátok meg Dávidnak, nem kíván a király más jegyajándékot, csak száz filiszteus előbőrét, hogy bosszút állj a király ellenségein. Mert Saul a filiszteusok keze által akarta elveszíteni Dávidot.
- 26
- Megmondták tehát az ő szolgái Dávidnak ezeket a beszédeket, és tetszett a dolog neki, hogy a király veje legyen. A kitűzött napok még el sem jöttek,
- 27
- amikor Dávid fölkelt, elment az embereivel, és levágott a filiszteusok közül kétszáz férfit. Elhozta Dávid az előbőrüket, és mind beadta azokat a királynak, hogy annak veje lehessen. Erre Saul hozzáadta feleségül a leányát, Míkalt.
- 28
- Mikor pedig Saul látta és megértette, hogy az ÚR Dáviddal van, és Míkal, a leánya szereti őt,
- 29
- még inkább félni kezdett Dávidtól. És Saul ellensége lett Dávidnak egész életében.
- 30
- A filiszteusok vezérei pedig gyakran betörtek, de valahányszor betörtek, Dávid mindig nagyobb sikert ért el, mint Saul összes többi szolgája, és ezért igen híressé lett a neve.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 14
Kétéves:
- I. év: 1Sám 28
- II. év: Dán 2:1-23
- 2Thessz 2:1-17
- Zsolt 84:1-12
- Péld 25:15
Példabeszéd
Az eszes bölcsessége az, hogy meggondolja útját, a bolondok pedig bolondul tévelyegnek.