- 1
- Amikor megszületett Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, íme, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe,
- 2
- és ezt kérdezték: Hol van a zsidók újszülött királya? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jöttünk, hogy tisztességet tegyünk neki.
- 3
- Heródes király nagy megdöbbenéssel hallotta ezt és vele együtt az egész Jeruzsálem.
- 4
- És összegyűjtve a papi fejedelmeket és a nép írástudóit, tudakozódott tőlük, hol születhetett meg Krisztus.
- 5
- Azok pedig azt mondták: A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta:
- 6
- És te, Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legkisebb Júda főhelyei között, mert belőled származik az a fejedelem, aki pásztorolja az én népemet, Izráelt.
- 7
- Ekkor Heródes titkon hívatta a bölcseket, pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét,
- 8
- elküldte őket Betlehembe, és azt mondta: Menjetek el, gondosan kérdezősködjetek a gyermek felől, és ha megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és tisztességet tegyek neki.
- 9
- Ők pedig a király meghallgatása után útra keltek. És íme, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük ment mindaddig, amíg meg nem érkeztek. Akkor megállt a hely felett, ahol a gyermek volt.
- 10
- A csillagot látva igen nagy örömmel örvendeztek.
- 11
- Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és arcra borulva hódoltak neki. Majd kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.
- 12
- És mivel álomban intést kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek haza.
- 13
- Alighogy elmentek, íme, az Úr angyala álomban megjelent Józsefnek, és ezt mondta: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, ameddig mondom, mert Heródes máris halálra keresi a gyermeket.
- 14
- Ő erre felkelt, vette a gyermeket és anyját, és még azon az éjjelen Egyiptomba ment.
- 15
- Ott is maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: Egyiptomból hívtam ki az én fiamat.
- 16
- Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagyon felháborodott, és embereivel megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket a bölcsektől megtudakolt idő szerint.
- 17
- Ekkor teljesedett be Jeremiás próféta mondása:
- 18
- Kiáltás hallatszott Rámában, hangos sírás és sok jajgatás. Ráhel siratta fiait, és nem akart megvigasztalódni, mert nincsenek.
- 19
- Amikor Heródes meghalt, az Úr angyala álomban megjelent Józsefnek Egyiptomban,
- 20
- és azt mondta: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj haza Izráel földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek.
- 21
- Ő fel is kelt, vette a gyermeket és anyját, és hazament Izráel földjére.
- 22
- De amikor meghallotta, hogy Júdeában Arkhelaosz uralkodik atyja, Heródes örökében, nem mert odamenni, hanem álomban vett isteni intelemre továbbment Galilea vidékére,
- 23
- és ott telepedett le egy Názáret nevű városban, hogy beteljesedjék a próféta mondása: Názáretinek fogják őt nevezni.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 14
Kétéves:
- I. év: 1Sám 28
- II. év: Dán 2:1-23
- 2Thessz 2:1-17
- Zsolt 84:1-12
- Péld 25:15
Példabeszéd
Aki megveti felebarátját, vétkezik, de boldog, aki a szegényekkel irgalmasan bánik.