- 1
- Abban az időben hallotta Jézus hírét Heródes, a negyedes fejedelem,
- 2
- és azt mondta szolgáinak: Keresztelő János ez, ő támadt fel a halálból, és azért működnek benne csodatevő erők.
- 3
- Tudniillik Heródes elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és tömlöcbe vettette felesége, Heródiás kedvéért, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége.
- 4
- Mert ezt mondta neki János: Nem szabad neked vele élned.
- 5
- Ezért meg akarta őt öletni, de félt a sokaságtól, mert az prófétaként tisztelte.
- 6
- Amikor azonban egyszer Heródes születésnapját ünnepelték, Heródiás leánya táncolt előttük, és úgy megtetszett Heródesnek,
- 7
- hogy esküvel fogadta: bármit kér, megadja neki.
- 8
- Az pedig anyja rábeszélésére így szólt: Add ide nekem egy tálon Keresztelő János fejét!
- 9
- Ekkor a király igen megszomorodott, de esküjéért és a vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda.
- 10
- Elküldött a börtönbe, és lefejeztette Jánost,
- 11
- majd elhozták a fejét egy tálon, és odaadták a leánynak, ő meg az anyjához vitte.
- 12
- Tanítványai pedig eljöttek, elvitték a holttestet, és eltemették, majd elmentek, és megvitték a hírt Jézusnak.
- 13
- Amikor ezt meghallotta Jézus, elment onnan hajón egy puszta helyre egyedül. A sokaság pedig ezt hallva gyalog követte őt a városokból.
- 14
- Amikor Jézus kiszállt, nagy sokaságot látott maga körül, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket.
- 15
- Amikor esteledett, odamentek hozzá a tanítványai, és azt mondták: Puszta hely ez, és az idő már későre jár; bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek el a falvakba, és vegyenek maguknak élelmet.
- 16
- Jézus azonban azt mondta nekik: Nem szükséges elmenniük, ti adjatok nekik enni.
- 17
- Erre ők azt felelték: Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk.
- 18
- Ő pedig így szólt: Hozzátok ide!
- 19
- Akkor megparancsolta a sokaságnak, hogy üljenek le a fűre, vette az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott, majd megtörte a kenyereket, a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.
- 20
- Miután valamennyien ettek és jóllaktak, felszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral.
- 21
- Akik pedig ettek, mintegy ötezren voltak férfiak, az asszonyokon és gyermekeken kívül.
- 22
- És mindjárt meghagyta a tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, míg ő elbocsátja a sokaságot.
- 23
- Miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre, hogy magányosan imádkozzék. Amikor beesteledett, egyedül volt ott.
- 24
- A hajó pedig már a tenger közepén küzdött a hullámokkal, mivelhogy ellenszél volt.
- 25
- Az éjszaka negyedik őrváltása idején odament hozzájuk Jézus a tengeren járva.
- 26
- Amikor meglátták a tanítványok, hogy ő a tengeren jár, megrémültek, és azt mondták: Kísértet ez! És félelmükben kiáltoztak.
- 27
- De Jézus azonnal megszólította őket: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!
- 28
- Péter pedig így válaszolt: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vízen.
- 29
- Ő pedig azt mondta: Jöjj! Erre Péter kiszállt a hajóból, és a vízen járva Jézus felé tartott.
- 30
- De látva a szelet, megrémült, és süllyedni kezdett. Rémülten kiáltott: Uram, ments meg!
- 31
- Jézus pedig azonnal kinyújtotta kezét, megragadta őt, és azt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél?
- 32
- És amint beszálltak a hajóba, elállt a szél.
- 33
- A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Bizony, Isten Fia vagy!
- 34
- Átkelve a vízen Genezáret földjére jutottak.
- 35
- Amikor annak a helynek a lakosai felismerték őt, szétküldtek az egész környékre, minden beteget odavittek hozzá,
- 36
- és kérték őt, hogy csak a ruhája szegélyét érinthessék. És akik érintették, mindnyájan meggyógyultak.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Február 11
Kétéves:
- I. év: 1Móz 42
- II. év: 2Krón 1
- Mt 26:69-27:14
- Zsolt 33:1-11
- Péld 8:33-36
Példabeszéd
Az igazakat megszabadítja igazságuk, a hitetleneket pedig foglyul ejti saját kívánságuk.