- 1
- Egyszer ismét bement a zsinagógába, és volt ott egy sorvadt kezű ember.
- 2
- És lesték őt, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádolhassák.
- 3
- Ő pedig így szólt a sorvadt kezű emberhez: Állj ki középre!
- 4
- Azoktól pedig ezt kérdezte: Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni? Életet menteni vagy kioltani? De azok hallgattak.
- 5
- Ő pedig bánkódva szívük keménysége miatt haragosan végignézett rajtuk, és azt mondta az embernek: Nyújtsd ki a kezedet! Mire az kinyújtotta a kezét, és teljesen ép lett.
- 6
- Akkor a farizeusok kimentek, és a Heródes-pártiakkal együtt mindjárt tanácskozni kezdtek, hogyan veszítsék el őt.
- 7
- Jézus pedig visszavonult tanítványaival a tenger mellé, és nagy sokaság követte őt Galileából, Júdeából,
- 8
- Jeruzsálemből, Idumeából és a Jordánon túlról. Még a Tírusz és a Szidón környékebeliek is, amikor hallották, hogy miket tett, nagy tömegben jöttek hozzá.
- 9
- És meghagyta tanítványainak, hogy egy csónakot tartsanak készen számára a sokaság miatt, hogy ne tolongjanak körülötte.
- 10
- Mert sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek valami bajuk volt, odatolakodtak, hogy megérinthessék őt.
- 11
- A tisztátalan lelkek is, amikor meglátták, leborultak előtte, és azt kiáltozták: Te vagy az Isten Fia!
- 12
- Ő pedig szigorúan rájuk parancsolt, hogy ne fedjék fel kilétét.
- 13
- Azután felment a hegyre, és magához szólította azokat, akiket akart; és azok odamentek hozzá.
- 14
- Tizenkettőt választott ki, hogy vele legyenek, és hogy kiküldje őket prédikálni,
- 15
- és hatalmuk legyen kiűzni az ördögöket:
- 16
- Simont, akinek a Péter nevet adta;
- 17
- Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét, akiknek a Boanerges nevet adta, amely azt jelenti: mennydörgés fiai;
- 18
- Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, Alfeus fiát, Taddeust és a kánaáni Simont
- 19
- és Iskáriótes Júdást, aki végül el is árulta őt.
- 20
- Azután hazatért, de ismét olyan sokaság gyülekezett köréje, hogy még nem is ehettek.
- 21
- Amint az övéi ezt meghallották, eljöttek, hogy erővel magukkal vigyék, mert azt mondták, hogy magánkívül van.
- 22
- Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt állították, hogy Belzebub van vele, és az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.
- 23
- Ő pedig magához hívta azokat, és példázatokban azt mondta nekik: Hogyan űzheti ki a Sátán a Sátánt?
- 24
- Hiszen ha egy ország önmagával meghasonlik, nem maradhat meg az az ország.
- 25
- És ha egy ház önmagával meghasonlik, nem maradhat meg az a ház.
- 26
- És ha a Sátán önmaga ellen támadt, és meghasonlott, nem maradhat meg, hanem vége van.
- 27
- Senki sem hatolhat be az erős ember házába, hogy kirabolja azt, hacsak előbb meg nem kötözi az erős embert, és azután rabolja ki annak házát.
- 28
- Bizony mondom nektek, hogy minden bűn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is, melyeket elkövetnek,
- 29
- de aki a Szentlélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örökkévaló bűn terheli.
- 30
- Ugyanis azt állították, hogy tisztátalan lélek van benne.
- 31
- Közben megérkeztek a testvérei és az anyja, és kívül megállva beküldtek hozzá, és hívatták őt.
- 32
- Körülötte pedig sokaság ült, és szóltak neki: Anyád és a testvéreid ott kint vannak, és keresnek téged.
- 33
- Ő pedig így válaszolt: Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?
- 34
- Majd végigtekintett a körülötte ülőkön, és azt mondta: Íme, az én anyám és az én testvéreim.
- 35
- Mert aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fiútestvérem, nőtestvérem és anyám.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 14
Kétéves:
- I. év: 1Sám 28
- II. év: Dán 2:1-23
- 2Thessz 2:1-17
- Zsolt 84:1-12
- Péld 25:15
Példabeszéd
Meghajolnak majd a gonoszok a jók előtt, és a hamisak az igaz ember kapujánál.