- 1
- Azért mi is, akiket a bizonyságok ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret.
- 2
- Nézzünk a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – elszenvedte a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült.
- 3
- Gondoljatok arra, aki ilyen ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.
- 4
- Mert a bűn elleni harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig,
- 5
- és elfeledkeztetek az intésről, amely nektek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged,
- 6
- mert akit szeret az Úr, megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.
- 7
- Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Mert melyik fiú az, akit nem fenyít meg az apja?
- 8
- Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, amelyben mindenki részesül, akkor korcsok vagytok, nem pedig fiak.
- 9
- Aztán: a mi testi apáink is fenyítettek minket, és becsültük őket, hát nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, és élünk!
- 10
- Mert azok csak rövid ideig, tetszésük szerint fenyítettek, ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk.
- 11
- Semmilyen fenyítés nem látszik jelenleg örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazság békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik megedződtek általa.
- 12
- Azért a lankadt kezeket és megroggyant térdeket egyenesítsétek ki,
- 13
- és lábatok az egyenes úton járjon, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon.
- 14
- Törekedjetek mindenkivel a békességre és a megszentelődésre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat,
- 15
- vigyázva arra, hogy az Isten kegyelmétől ne szakadjon el senki, nehogy a keserűség bármely gyökere fölnövekedve zavart keltsen, és ez sokakat megfertőzzön.
- 16
- Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egyetlen ételért eladta elsőszülöttségi jogát.
- 17
- Mert tudjátok, hogy később, amikor örökölni akarta az áldást, elutasították, mert nem találta meg a megbánás helyét, noha könnyek között kereste.
- 18
- Mert ti nem járultatok megtapintható hegyhez és lángoló tűzhöz, sűrű homályhoz, sötétséghez, szélvészhez,
- 19
- trombita harsogásához és szózatok hangjához, amelyet akik hallottak, kérték, hogy ne szóljon hozzájuk.
- 20
- Mert nem bírták elviselni a parancsot: Még ha állat ér is a hegyhez, meg kell kövezni.
- 21
- És olyan félelmetes volt a látvány, hogy Mózes is azt mondta: Megijedtem és reszketek.
- 22
- Ti azonban a Sion hegyéhez járultatok és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez,
- 23
- az elsőszülöttek seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyben, Istenhez, mindenek bírájához, a tökéletes igazak lelkeihez,
- 24
- az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely jobbat beszél, mint az Ábelé.
- 25
- Vigyázzatok, hogy vissza ne utasítsátok azt, aki szól! Mert ha azok nem menekültek meg, akik a földön szólót elutasították, mennyivel kevésbé mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből szól hozzánk,
- 26
- akinek a szava akkor megrengette a földet, most pedig azt ígérte: Még egyszer megrengetem nemcsak a földet, hanem az eget is.
- 27
- A „még egyszer” pedig azok megváltozását jelenti, amelyek mint teremtett dolgok megrendülhetnek, hogy megmaradjanak a rendíthetetlenek.
- 28
- Azért mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak, és így szolgáljunk Istennek tetsző módon, kegyességgel és félelemmel.
- 29
- Mert a mi Istenünk megemésztő tűz.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 10
Kétéves:
- I. év: 1Sám 24
- II. év: Ez 46
- 1Thessz 2:10-3:13
- Zsolt 80:1-19
- Péld 25:1-5
Példabeszéd
Amilyen az ecet a fognak és a füst a szemnek, olyan a rest azoknak, akik megbízták valamivel.