- 1
- De Izráel fiai Éhúd halála után ismét gonoszat cselekedtek az ÚR szemében.
- 2
- Ezért az ÚR Jábínnak, Kánaán királyának a kezébe adta őket, aki Hácórban uralkodott. Seregének vezére a Haróset-Gójimban lakó Sisera volt.
- 3
- Izráel fiai ekkor az ÚRhoz kiáltottak, mert Jábínnak kilencszáz vasszekere volt, és húsz esztendeig kegyetlenül nyomorgatta Izráel fiait.
- 4
- Ebben az időben Debóra prófétanő, Lappídót felesége volt a bíró Izráelben.
- 5
- Debóra a pálmája alatt szokott ülni Ráma és Bétel között, az Efraim hegyvidékén, és ide jöttek föl hozzá Izráel fiai törvénykezésre.
- 6
- Elküldött Bárákért, Abínóam fiáért, és elhívatta Kedes-Naftáliból, s azt mondta neki: Íme, az ÚR, Izráel Istene ezt parancsolta: Menj, és vonulj föl a Tábór-hegyre, és vegyél magadhoz tízezer embert Naftáli és Zebulon fiai közül.
- 7
- Én pedig kivonultatom ellened a Kísón patakjához Siserát, Jábín hadvezérét, szekereit és seregét, és kezedbe adom őt.
- 8
- Bárák azonban ezt mondta neki: Ha velem jössz, elmegyek, de ha nem jössz el velem, én sem megyek.
- 9
- Ő így felelt: Szívesen veled megyek, csakhogy nem a tied lesz a dicsőség azon az úton, amelyre mész, mert asszony kezébe adja az ÚR Siserát. És fölkelt Debóra, és elment Bárákkal Kedes felé.
- 10
- Bárák Kedesbe hívta Zebulont és Naftálit, és magával vitt tízezer férfit. Elment vele Debóra is.
- 11
- A kéni Heber pedig elvált a kéniektől, Hóbábnak, Mózes apósának fiaitól, és sátrát a Kedes melletti Caanaim tölgyesénél vonta föl.
- 12
- Siserának hírül vitték, hogy Bárák, Abínóam fia fölvonult a Tábór-hegyre.
- 13
- Egybegyűjtötte azért Sisera Haróset-Hagójimból a Kísón patakjához minden szekerét, a kilencszáz vasszekeret és egész népét, mely vele volt.
- 14
- Ezt mondta Debóra Báráknak: Kelj föl, mert ez az a nap, amelyen kezedbe adja az ÚR Siserát! Hiszen maga az ÚR megy előtted! Erre lejött Bárák a Tábór-hegyről, és mögötte tízezer ember.
- 15
- És megrettentette az ÚR Siserát minden harci szekerével és egész táborával együtt Bárák fegyverének éle előtt annyira, hogy Sisera leugrott a szekeréről, és gyalog futott el.
- 16
- Bárák pedig a harci szekereket és a tábort egész Haróset-Hagójimig üldözte, és Sisera egész tábora elhullott fegyver által, egyetlenegy sem maradt meg.
- 17
- Sisera gyalog futott Jáélnak, a kéni Heber feleségének sátráig, mert béke volt Jábín, Hácór királya és a kéni Heber háznépe között.
- 18
- És Jáél kiment Sisera elé, és azt mondta neki: Jöjj be, uram, jöjj be hozzám, ne félj! És betért hozzá a sátorba, és betakarta őt egy szőnyeggel.
- 19
- Sisera pedig azt mondta neki: Kérlek, adj innom egy kis vizet, mert szomjazom. Erre az asszony megnyitott egy tejestömlőt, inni adott neki, és betakarta őt.
- 20
- A férfi még azt mondta neki: Állj a sátor ajtajába, és ha valaki jönne, és azt kérdezné, van-e itt valaki, mondd, hogy nincs!
- 21
- Ekkor Jáél, Heber felesége fogta a sátorszöget, kezébe vette a pörölyt, bement hozzá halkan, és beverte a szöget a halántékába úgy, hogy az belefúródott a földbe. A nagy fáradtság miatt ugyanis mélyen aludt. Így halt meg.
- 22
- Amikor Bárák Siserát üldözve odaért, Jáél kiment elé, és ezt mondta neki: Jöjj, és megmutatom neked azt az embert, akit keresel. Erre bement hozzá, és íme, Sisera ott feküdt holtan, cövekkel a halántékában.
- 23
- Így alázta meg Isten azon a napon Jábínt, Kánaán királyát Izráel fiai előtt.
- 24
- Izráel fiainak a keze pedig mind jobban ránehezedett Jábínra, Kánaán királyára, egész addig, amíg csak el nem pusztították Jábínt, Kánaán királyát.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Április 26
Kétéves:
Példabeszéd
Bölcsebb a rest a maga szemében, mint hét olyan, aki okos feleletet ad.