- 1
- Ez az a beszéd, amely Jeremiáshoz szólt Júda egész népéről Jójákim negyedik esztendejében, aki Jósiásnak, Júda királyának a fia volt. Ez az év Nebukadneccar babilóni király első esztendeje.
- 2
- Ezt hirdette Jeremiás próféta Júda egész népének és Jeruzsálem minden lakosának:
- 3
- Jósiás tizenharmadik esztendejétől fogva, aki Ámónnak, Júda királyának a fia volt, mind a mai napig, vagyis huszonhárom esztendőn át szólt hozzám az ÚR szava, én pedig hirdettem azt nektek. Idejében szóltam, de nem hallgattatok rám.
- 4
- Az ÚR valamennyi szolgáját, a prófétákat elküldte hozzátok, idejében küldte el őket, de nem hallgattatok rájuk, és fületeket sem fordítottátok feléjük, hogy meghallgassátok őket.
- 5
- Azt mondták: Térjetek meg mindannyian gonosz útjaitokról és gonosz cselekedeteitekből, hogy azon a földön lakhassatok, amelyet az ÚR örökre nektek és atyáitoknak adott.
- 6
- Ne járjatok idegen istenek után, hogy nekik szolgáljatok, és előttük leboruljatok, és ne ingereljetek föl engem kezetek alkotásával, hogy veszedelmet ne hozzak rátok!
- 7
- De nem hallgattatok rám – ezt mondja az ÚR – azért, hogy fölingereljetek engem kezetek alkotásával a ti veszedelmetekre.
- 8
- Ezért azt mondja a Seregek URa: Mivel nem hallgattatok beszédemre,
- 9
- íme, elküldök észak minden nemzetségéért – ezt mondja az ÚR – és Nebukadneccarért, a babilóni királyért, az én szolgámért, és behozom őket erre a földre és lakóira és a körülötte lévő minden nemzetre. Elveszítem őket, iszonyattá és szörnyűséggé teszem őket és örökkévaló pusztasággá.
- 10
- Elveszem tőlük az öröm és vigasság hangját, a vőlegény és a menyasszony szavát, a malmok zúgását és a mécses világosságát.
- 11
- Ez az egész föld pusztasággá és iszonyattá lesz, és ezek a nemzetek a babilóni királynak szolgálnak majd hetven esztendeig.
- 12
- És amikor majd letelik a hetven esztendő, megbüntetem a babilóni királyt és népét és a káldeusok földjét álnokságukért – így szól az ÚR –, és örökkévaló pusztasággá teszem azt.
- 13
- Véghezviszem azon a földön mindazt, amit szóltam felőle, mindazt, ami meg van írva ebben a könyvben, amit Jeremiás az összes népről prófétált.
- 14
- Mert ők is szolgálni fognak majd sok más nemzetnek és nagy királyoknak, és megfizetek nekik cselekedeteik és kezük munkája szerint.
- 15
- Mert ezt mondta nekem az ÚR, Izráel Istene: Vedd el kezemből a harag borának ezt a poharát, és itasd meg vele mindazokat a nemzeteket, amelyekhez küldelek.
- 16
- Igyanak, és tántorogjanak részegen a fegyver miatt, amelyet közéjük bocsátok.
- 17
- Erre elvettem a poharat az ÚR kezéből, és megitattam mindazokat a népeket, amelyekhez az ÚR küldött engem:
- 18
- Jeruzsálemet és Júda városait, királyait és fejedelmeit, hogy pusztasággá, iszonyattá, szörnyűséggé és átokká tegyem őket, ahogyan ma is van;
- 19
- megitattam a fáraót, Egyiptom királyát, szolgáit, fejedelmeit és minden népét.
- 20
- És minden keverék népet, Úc földjének minden királyát meg a filiszteusok földjének minden királyát; Askelónt, Gázát, Ekrónt és Asdód maradékát;
- 21
- Edómot, Móábot és Ammón fiait;
- 22
- Tírusz minden királyát, Szidón minden királyát és a szigetek minden királyát, akik a tengeren túl vannak:
- 23
- Dedánt, Témát, Búzt és mindazokat, akik lenyírt üstökűek;
- 24
- Arábia minden királyát és a keveredett népek minden királyát, akik a pusztában laknak;
- 25
- Zimri minden királyát, Élám minden királyát és a médek minden királyát;
- 26
- észak minden királyát, a közelvalókat és a távolvalókat, egyiket a másik után, és a föld minden országát, amelyek e föld színén vannak. Mindezek után pedig Sésak királyának kell innia.
- 27
- Azért ezt mondd nekik: Azt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: „Igyatok és részegüljetek meg, okádjatok és hulljatok el, és ne keljetek föl a fegyvertől, amelyet én küldök közétek.”
- 28
- És ha majd nem akarják elvenni kezedből a poharat, hogy igyanak belőle, ezt mondd nekik: Így szól a Seregek URa: „Meg kell innotok!
- 29
- Mert íme, ha arra a városra, amely az én nevemet viseli, veszedelmet hozok, ti vajon büntetlenül maradhattok-e? Nem maradtok büntetlenül, mert fegyvert hozok e föld minden lakosára” – ezt mondja a Seregek URa.
- 30
- Te pedig prófétáld meg nekik mindezt a szót, és ezt mondd nekik: Az ÚR a magasságból harsog, és az ő szent lakhelyéről mennydörög. Harsányan harsog nyájára, riogatva kiált e föld minden lakójára, mint a szőlőtaposók.
- 31
- Elhat ez a harsogás a föld végéig, mert pere van az ÚRnak a népekkel; ő minden test ítélőbírája, a hitetleneket fegyver elé veti – ezt mondja az ÚR.
- 32
- Így szól a Seregek URa: Íme, veszedelem indul egyik nemzettől a másik nemzethez, és nagy szélvész támad a föld széléről.
- 33
- Azon a napon az ÚR sokakat megöl a föld egyik végétől a föld másik végéig. Nem siratják, nem szedik össze és nem is temetik el őket. Olyanok lesznek a föld színén, mint a ganéj.
- 34
- Jajgassatok, pásztorok, és kiáltsatok, heverjetek a porban, ti vezérei a nyájnak, mert eljön a megöletéseteknek és a szétszóratásotoknak az ideje; leestek és összetörtök, mint a drága edények.
- 35
- Nincs hová futniuk a pásztoroknak és menekülniük a nyáj vezéreinek.
- 36
- Hallatszik már a pásztorok kiáltozása és a nyáj vezéreinek jajgatása, mert elpusztította legelőjüket az ÚR.
- 37
- Elhagyottá lettek a békés legelők az ÚR fölgerjedt haragja miatt.
- 38
- Elhagyta azokat, mint búvóhelyét az oroszlán, mert pusztasággá lett földjük a zsarnok dühe és fölgerjedt haragja miatt.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 11
Kétéves:
- I. év: 1Sám 25
- II. év: Ez 47
- 1Thessz 4:1-5:3
- Zsolt 81:1-16
- Péld 25:6-7
Példabeszéd
Kézadással erősítem, hogy nem marad büntetlenül a gonosz, az igazak utódai azonban megszabadulnak.