- 1
- Halljátok meg ezt, Jákób háza, akiket Izráelről neveznek, és akik Júda forrásából származtok, akik az ÚR nevére esküsztök, és Izráel Istenét emlegetitek, de nem híven és nem igazán!
- 2
- A szent városról nevezik magukat, és Izráel Istenére támaszkodnak, akinek Seregek URa a neve!
- 3
- Előre megjelentettem azt, ami eddig történt, szám hirdette és tudatta azokat, gyorsan véghezvittem, bekövetkeztek.
- 4
- Mert tudtam, hogy konok vagy, és nyakadon vasból vannak az inak, homlokod pedig érc.
- 5
- Ezért előre megjelentettem neked, mielőtt bekövetkezett, tudtodra adtam, hogy ne mondhasd azt: Faragott képem tette ezeket, bálványom és öntött képem parancsolta ezeket.
- 6
- Hallottad már, és most lásd meg mindezt! Bizonyságot teszel-e hát róla? Mostantól fogva új dolgokat tudatok veled, titkolt dolgokat, amelyekről nem tudtál.
- 7
- Most teremtettem azokat, nem régen. Ezelőtt nem hallottál felőlük, így nem mondhatod azt: Íme, tudtam róla.
- 8
- Nem is hallottad, nem is tudtad, füled sem volt nyitva régóta. Tudtam, hogy nagyon hűtlen vagy, anyád méhétől fogva pártütőnek hívnak.
- 9
- De nevemért késleltettem haragomat, és dicsőségemért fékeztem magamat veled szemben, hogy ki ne irtsalak.
- 10
- Íme, megtisztítottalak, de nem úgy, mint az ezüstöt, megpróbáltalak a nyomorúság kohójában.
- 11
- Önmagamért, önmagamért cselekszem. Hogyan szentségteleníthetnétek meg? Dicsőségemet másnak nem adom!
- 12
- Hallgass rám, Jákób és Izráel, én elhívottam! Én vagyok az első és az utolsó.
- 13
- Hiszen kezem fektette le e föld alapját, és jobbom terjesztette ki az egeket, ha szólítom őket, mind előállnak.
- 14
- Gyűljetek össze mindnyájan, és halljátok: ki jelentette meg közülük e dolgokat? Az, akit az ÚR szeret, elvégzi akaratát Bábelen, és karja a káldeusokon lesz.
- 15
- Én, én szóltam, és el is hívtam őt, elhoztam őt, és szerencsés lesz az útja.
- 16
- Közeledjetek hozzám, halljátok meg ezt! Kezdettől fogva nem titokban szóltam, amióta ez történik, itt vagyok! És most elküldött engem az én Uram, az ÚR, és lelkét adta.
- 17
- Így szól az ÚR, a te Megváltód, Izráel Szentje: Én vagyok az ÚR, a te Istened, aki hasznosra tanítalak, és azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell.
- 18
- Bárcsak figyeltél volna parancsaimra! Olyan volna békességed, mint a folyóvíz, és igazságod, mint a tenger hullámai.
- 19
- Annyi utódod lenne, mint a tenger homokja, és méhednek annyi gyümölcse lenne, mint a porszem. Neve nem veszne ki, és nem pusztulna el arcom elől.
- 20
- Menjetek ki Bábelből, fussatok el Káldeából! Ujjongó hangon jelentsétek meg, tudassátok ezt, és terjesszétek a föld végső határáig! Mondjátok: Megváltotta az ÚR szolgáját, Jákóbot.
- 21
- Nem szomjaznak, még ha pusztaságon vezeti is át őket. Vizet fakaszt nekik a kősziklából, meghasítja a sziklát, és víz ömlik belőle.
- 22
- Nincs békesség – így szól az ÚR – az istenteleneknek!
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 6
Kétéves:
- I. év: 1Sám 20
- II. év: Ez 41
- Kol 2:8-23
- Zsolt 78:1-31
- Péld 24:26
Példabeszéd
Őrizd meg, fiam, atyád parancsolatát, és anyád tanítását el ne hagyd!