- 1
- Azután elkészítette az egészen elégő áldozat oltárát akácfából, négyzet alakúra, öt könyök hosszúra, öt könyök szélesre és három könyök magasra.
- 2
- Készített hozzá szarvakat is a négy sarkára. Vele egy darabból voltak a szarvai, és rézzel borította be őket.
- 3
- Azután az összes edényt is elkészítette: a fazekakat, lapátokat, hintőedényeket, villákat és a szenesserpenyőket. Mindezt rézből készítette.
- 4
- Hálószerű rostélyt is készített az oltárhoz rézből a pereme alá, alulról a közepéig.
- 5
- Öntött négy karikát is a rézrostély négy sarkára, rúdtartónak.
- 6
- A rudakat akácfából készítette, és rézzel borította be.
- 7
- A rudakat betolta az oltár oldalain levő karikákba, hogy azokon hordozhassák. Az oltárt deszkából, belül üresre készítette.
- 8
- Elkészítette rézből a mosdómedencét és állványát is a szolgálattevő asszonyok fémtükreiből, akik a gyülekezet sátrának bejáratánál szoktak szolgálni.
- 9
- Az udvart is elkészítette dél felől. A déli oldalon az udvar szőnyegfala százkönyöknyi volt, sodrott lenből.
- 10
- Húsz oszlopa és húsz talpa rézből volt, az oszlopok horgai és átkötői pedig ezüstből.
- 11
- Az északi oldalon is százkönyöknyi volt a szőnyeg, húsz oszloppal és húsz réztalppal. Az oszlopok horgai és átkötői ezüstből voltak.
- 12
- Nyugat felől pedig ötven könyök szőnyeg volt falként, tíz oszloppal és tíz talppal . Az oszlopok horgai és átkötői ezüstből voltak.
- 13
- A keleti oldalon is ötvenkönyöknyi volt mindez.
- 14
- Az egyik felől tizenöt könyök szőnyeg volt hozzá, három oszlop és három talp,
- 15
- és a másik felől is ugyanennyi. Az udvar kapujától jobbra is, balra is tizenöt könyök szőnyeg volt falként és hozzá három oszlop és három talp.
- 16
- Az udvar minden szőnyege körös-körül sodrott lenből volt.
- 17
- Az oszlopok talpai rézből készültek, a horgok és átkötők pedig ezüstből voltak, az oszlopfők is ezüsttel voltak beborítva. Az udvar oszlopait is mind ezüst átkötők övezték.
- 18
- Az udvar kapujának függönye műgonddal volt kihímezve kék, bíborpiros és karmazsin fonállal és sodrott lenből. Hossza húsz könyök volt, a magassága pedig egész szélességében öt könyök, az udvar szőnyegeinek megfelelően.
- 19
- Négy oszlopa és négy talpa rézből készült, a horgai ezüstből voltak, az oszlopfők borítása és átkötőik ezüstből.
- 20
- A hajlék és az udvar szögei pedig köröskörül mind rézből voltak.
- 21
- Ezek a hajléknak, a bizonyság hajlékának részei, amint Mózes parancsára számba vette a léviták szolgálatára Ítámár, Áron pap fia.
- 22
- Becalél, Húr fiának, Úrínak fia a Júda nemzetségéből elkészítette mindazt, amit az ÚR parancsolt Mózesnek.
- 23
- És vele együtt dolgozott Oholíáb, Ahíszámák fia a Dán nemzetségéből, aki mester volt a faragásban, illetve a kék, bíborpiros és karmazsinfonál és lenfonál kötésében és hímzésében.
- 24
- Az arany, amelyet a munkára, a szent hely összes munkájára feldolgoztak, mindenestül áldozati arany volt: huszonkilenc talentum és hétszázharminc sékel összesen a szent sékel szerint.
- 25
- Az ezüstöt pedig a gyülekezet számba vett tagjai adták össze, száz talentumot és ezerhétszázhetvenöt sékelt a szent sékel szerint.
- 26
- Fejenként egy beka, vagyis fél sékel járt a szent sékel szerint mindenkitől, aki átesett a megszámláláson húszesztendőstől fölfelé, s ezek hatszázháromezer-ötszázötvenen voltak.
- 27
- A száz talentum ezüstből kiöntötték a szent helyhez való talpakat és a függöny oszlopainak talpait. Száz talpat száz talentumból, egy talentumból egy talpat.
- 28
- Az ezerhétszázhetvenöt sékelből készítették az oszlopok horgait, beborították és átfogták az oszlopfőket.
- 29
- Az áldozati réz pedig hetven talentum és kétezer-négyszáz sékel volt.
- 30
- Abból készítették a talpakat a gyülekezet sátrának bejáratához, a rézoltárt, az ahhoz való rézrostélyt és az oltár minden edényét.
- 31
- Az udvar talpait is körös-körül, az udvar kapujához való talpakat meg a hajlék összes cövekét és az udvar összes cövekét is körös-körül.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 4
Kétéves:
- I. év: 1Sám 18
- II. év: Ez 39
- Kol 1:1-20
- Zsolt 76:1-12
- Péld 24:21-22
Példabeszéd
Amikor még mint fiú atyámnál voltam, gyenge és egyetlen gyermek anyám előtt,