- 1
- Az Egyiptomból való kijövetel után három hónapra ugyanazon a napon érkeztek meg Izráel fiai a Sínai-pusztába.
- 2
- Refídímből indulva érkeztek a Sínai-pusztába, és ott táboroztak; mégpedig a heggyel szemben vert tábort Izráel.
- 3
- Mózes pedig fölment Istenhez, és a hegyről így szólt hozzá az ÚR: Ezt mondd Jákób háza népének, és ezt add tudtára Izráel fiainak:
- 4
- „Láttátok, hogy mit tettem Egyiptommal, és hogy sasszárnyakon hordoztalak titeket, és magamhoz vontalak titeket.
- 5
- Most azért ha figyelmesen hallgattok a szavamra, és megtartjátok szövetségemet, ti lesztek az én népem valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld.
- 6
- És papok birodalma és szent nép lesztek.” Ezek azok a beszédek, amelyeket el kell mondanod Izráel fiainak.
- 7
- Ekkor Mózes elment, és egybehívta a nép véneit, és eléjük tárta mindazokat a beszédeket, amelyeket az ÚR parancsolt neki.
- 8
- És az egész nép egy akarattal így felelt: Mindazt megtesszük, amit az ÚR rendelt. Mózes megvitte a nép válaszát az ÚRnak.
- 9
- Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Íme, én hozzád megyek a felhő homályában, hogy hallja a nép, amikor beszélek veled, és mindig higgyenek neked. Mózes elmondta az ÚRnak a nép válaszát.
- 10
- Az ÚR pedig azt mondta Mózesnek: Menj el a néphez, és rendeld el, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, mossák ki a ruhájukat,
- 11
- és legyenek készen harmadnapra, mert harmadnap leszáll az ÚR az egész nép szeme láttára a Sínai-hegyre.
- 12
- Vonj határt a nép körül, és mondd: Őrizkedjetek attól, hogy fölmenjetek a hegyre; még a szélét se érintsétek. Mindaz, ami a hegyet érinti, meg kell hogy haljon.
- 13
- Ne érintse kéz, hanem kővel kövezzék meg, vagy nyíllal nyilazzák le. Akár állat, akár ember, nem maradhat életben. Mikor a kürt hosszan hangzik, akkor felmehetnek a hegyre.
- 14
- Mózes tehát lejött a hegyről a néphez, és elrendelte, hogy a nép szentelje meg magát, és mossa ki a ruháját.
- 15
- Azt mondta a népnek: Legyetek készen harmadnapra, asszonyhoz ne közeledjetek.
- 16
- És harmadnapon virradatkor mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen és igen erős kürtzengés. Ekkor az egész táborbeli nép megrémült.
- 17
- Mózes pedig kivezette a népet a táborból Isten elé, és megálltak a hegy alatt.
- 18
- Az egész Sínai-hegy füstbe borult, mert az ÚR leszállt rá tűzben. A füstje úgy szállt fel, mint egy kemencéé, és az egész hegy rengett.
- 19
- Amikor a kürtszó egyre erősödött, Mózes beszélt, és Isten hangosan felelt neki.
- 20
- Leszállt tehát az ÚR a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára. Fölhívta Mózest a hegy tetejére, ő pedig fölment.
- 21
- Azt mondta az ÚR Mózesnek: Menj le, intsd meg a népet, hogy ne törjön előre, hogy lássa az URat, mert sokan elhullnak közülük.
- 22
- És a papok is, akik az ÚR elé járulnak, szenteljék meg magukat, hogy rájuk ne rontson az ÚR.
- 23
- Mózes pedig azt felelte az ÚRnak: Nem jöhet föl a nép a Sínai-hegyre, mert te intettél minket így: vonj határt a hegy körül, és szenteld meg azt!
- 24
- De az ÚR azt mondta neki: Indulj, menj le, és jöjj fel, és Áron is jöjjön veled. De a papok és a nép ne törjenek előre, hogy följöjjenek az ÚRhoz, nehogy rájuk rontson.
- 25
- Mózes tehát lement a néphez, és megmondta ezt nekik.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 14
Kétéves:
- I. év: 1Sám 28
- II. év: Dán 2:1-23
- 2Thessz 2:1-17
- Zsolt 84:1-12
- Péld 25:15
Példabeszéd
A bölcseknek ékességük a gazdagságuk; a tudatlanok bolondsága pedig csak bolondság.