- 1
- Akkor a főpap megkérdezte: Valóban így van ez?
- 2
- Ő pedig azt mondta: Férfiak, atyámfiai és atyák, hallgassatok meg! A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt Háránban letelepedett,
- 3
- és azt mondta neki: Menj ki a te földedről és rokonságod közül, és menj arra a földre, amelyet mutatok neked!
- 4
- Akkor kiment a káldeusok földjéről, és letelepedett Háránban, majd miután meghalt az atyja, Isten áthozta őt erre a földre, amelyen ti most laktok.
- 5
- Itt azonban nem adott neki még egy talpalatnyi örökséget sem, de azt ígérte, hogy majd neki adja azt birtokul és utódjának – holott nem volt neki gyermeke.
- 6
- Úgy mondta Isten, hogy utódja jövevény lesz idegen földön, rabszolgává teszik és sanyargatják őket négyszáz esztendeig.
- 7
- De megítélem azt a népet, amelynek szolgálnak – azt mondta Isten –, ők pedig ezek után kijönnek, és ezen a helyen szolgálnak nekem.
- 8
- A körülmetélés szövetségét is nekik adta, és így nemzette Ábrahám Izsákot, és körülmetélte őt nyolcadnapon, és Izsák Jákóbot és Jákób a tizenkét ősatyát.
- 9
- Az ősatyák pedig irigységből eladták Józsefet Egyiptomba, de Isten vele volt,
- 10
- és megszabadította minden nyomorúságából, kedvessé és bölccsé tette Egyiptom királya, a fáraó előtt, aki aztán kormányzóvá rendelte Egyiptom fölé és az ő egész háza fölé.
- 11
- Abban az időben éhínség és nagy nyomorúság következett egész Egyiptom és Kánaán földjére, és atyáink nem találtak élelmet.
- 12
- Amikor pedig Jákób meghallotta, hogy Egyiptomban van gabona, elküldte a mi atyáinkat első útjukra,
- 13
- majd a második alkalommal József megismertette magát testvéreivel, és a fáraó is megtudta József származását.
- 14
- József pedig elküldött atyjáért, Jákóbért, és magához hívatta őt és a hetvenöt lélekből álló egész rokonságát.
- 15
- Lement tehát Jákób Egyiptomba, majd ő is meghalt, és a mi atyáink is,
- 16
- és elvitették őket Sikembe, és abba a sírba helyezték őket, amelyet Ábrahám ezüstpénzen vásárolt Emór fiaitól Sikemben.
- 17
- Amikor pedig elérkezett az az idő, amelyet Isten Ábrahámnak ígért, megerősödött és megsokasodott a nép Egyiptomban,
- 18
- mígnem más király támadt Egyiptomban, aki nem ismerte Józsefet.
- 19
- Ez álnokul bánt népünkkel, azzal nyomorgatta atyáinkat, hogy magzataikat kitétette, hogy ne maradjanak életben.
- 20
- Akkor született Mózes, aki kedves volt Isten előtt. Őt három hónapig atyja házában nevelték,
- 21
- majd amikor kitették, a fáraó leánya magához vette, és saját fiaként nevelte fel.
- 22
- Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és hatalmas volt szóban és tettben.
- 23
- Amikor pedig a negyvenedik évét betöltötte, feltámadt szívében, hogy meglátogatja atyjafiait, az Izráel fiait.
- 24
- Amikor látta, hogy az egyikkel rosszul bánnak, védelmére kelt, és agyonütve az egyiptomit, bosszút állt azért, akit bántalmaztak.
- 25
- Azt gondolta, hogy atyjafiai megértik majd, hogy Isten az ő keze által ad nekik szabadulást, de azok nem értették meg.
- 26
- Másnap éppen akkor jelent meg köztük, amikor összevesztek, és békességre intette őket, ezt mondva: Férfiak, atyafiak vagytok, miért bántjátok egymást?
- 27
- De az, aki felebarátját bántalmazta, eltaszította őt, és azt mondta: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá fölöttünk?
- 28
- Talán engem is meg akarsz ölni, ahogy megölted tegnap az egyiptomit?
- 29
- Erre a beszédre aztán Mózes elmenekült, és jövevény lett Midján földjén, ahol két fia született.
- 30
- Negyven esztendő elteltével a Sínaihegy pusztájában csipkebokor tüzes lángjában egy angyal jelent meg neki.
- 31
- Mózes pedig, amikor meglátta, elcsodálkozott a látáson, és amikor odament, hogy megnézze, az Úr hangja szólt hozzá:
- 32
- Én vagyok a te atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Mózes pedig megrémült, és nem mert odanézni.
- 33
- Az Úr pedig azt mondta neki: Oldd le sarudat a lábadról, mert ez a hely, amelyen állsz, szent föld.
- 34
- Látván láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és hallottam sóhajtozásukat, és azért szálltam le, hogy megszabadítsam őket. Most pedig jöjj, elküldelek téged Egyiptomba.
- 35
- Ezt a Mózest, akit megtagadtak, mondva: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? – ezt küldte el Isten fejedelmül és szabadítóul az angyal által, aki megjelent neki a csipkebokorban.
- 36
- Ő hozta ki őket, és tett csodákat és jeleket Egyiptom földjén, a Vörös-tengeren és a pusztában negyven esztendeig.
- 37
- Ez az a Mózes, aki azt mondta Izráel fiainak: Prófétát támaszt nektek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, olyat, mint én vagyok.
- 38
- Ez az, aki ott volt a gyülekezetben a pusztában a Sínai-hegyen vele beszélő angyallal és a mi atyáinkkal, aki élő igéket vett, hogy nekünk adja,
- 39
- akinek nem akartak engedni a mi atyáink, hanem elutasították, és szívükben Egyiptom felé fordultak,
- 40
- és azt mondták Áronnak: Csinálj nekünk isteneket, akik előttünk járnak, mert ezzel a Mózessel, aki minket kihozott Egyiptom földjéről, nem tudjuk, mi történt.
- 41
- Borjút készítettek azokban a napokban, és áldozatot vittek a bálványnak, és gyönyörködtek kezük alkotásában.
- 42
- Isten pedig elfordult tőlük, és hagyta, hogy az ég csillagseregét imádják, amint meg van írva a próféták könyvében: Vajon hoztatok-e nekem véresáldozatokat és égőáldozatokat negyven esztendeig a pusztában, Izráel háza?
- 43
- Sőt inkább Molok sátrát hordoztátok, és a ti isteneteknek, Romfának csillagát, a kézzel csinált bálványképeket, hogy azokat imádjátok, ezért száműzlek titeket Babilonon túlra.
- 44
- A bizonyság sátra a mi atyáinknál volt a pusztában, amint parancsolta az, aki azt mondta Mózesnek, hogy azt arra a mintára készítse, amelyet látott.
- 45
- Ezt a mi atyáink át is vették, és behozták Józsuéval, amikor elfoglalták a pogányok földjét, akiket kiűzött Isten atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid idejéig,
- 46
- aki kegyelmet talált Isten előtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson Jákób Istenének,
- 47
- mígnem Salamon épített neki házat.
- 48
- De a Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik, ahogy a próféta mondja:
- 49
- A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya, milyen házat építhetnétek nekem – mondja az Úr –, vagy melyik lehet az én nyugalmam helye?
- 50
- Nem az én kezem alkotta-e mindezeket?
- 51
- Keménnyakú és körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindenkor ellene szegültök a Szentléleknek, ugyanúgy, mint atyáitok!
- 52
- A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? És megölték azokat, akik előre hirdették annak az Igaznak eljövetelét, akinek most árulóivá és gyilkosaivá lettetek, ti,
- 53
- akik a törvényt angyalok közvetítésével kaptátok, és mégsem tartottátok meg.
- 54
- Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene.
- 55
- Ő pedig mivel Szentlélekkel teljes volt, az égre emelte a tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust Isten jobbja felől állni,
- 56
- és azt mondta: Íme, látom a megnyílt eget és az Emberfiát az Isten jobbja felől állni.
- 57
- Erre hangosan felkiáltottak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak,
- 58
- majd kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig felsőruháikat egy Saul nevű ifjú lábához rakták le.
- 59
- Mialatt Istvánt megkövezték, ő így imádkozott: Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!
- 60
- Majd térdre esett, és hangosan így kiáltott: Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt! És miután ezt mondta, meghalt.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 8
Kétéves:
- I. év: 1Sám 22
- II. év: Ez 44
- Kol 3:18-4:18
- Zsolt 78:56-72
- Péld 24:28-29
Példabeszéd
Mert aki engem megtalál, az életet nyer, és jóakaratot szerez az ÚRtól.