- 1
- A Lélek pedig világosan mondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert hitető lelkekre és ördögök tanításaira figyelnek
- 2
- hazug beszédűek képmutatása által, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben,
- 3
- akik ellenzik a házasságot és bizonyos ételek élvezését, amelyeket Isten azért teremtett, hogy a hívők és akik megismerték az igazságot, hálaadással részesedjenek belőlük.
- 4
- Mert Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele,
- 5
- mert megszenteltetik Isten igéje és a könyörgés által.
- 6
- Ha ezeket megosztod a testvérekkel, Krisztus Jézus jó szolgája leszel, mivel az általad követett hit és a jó tudomány beszéde táplál téged.
- 7
- A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig vesd el. A kegyességben gyakorold magadat,
- 8
- mert a test gyakorlásának kevés haszna van, de a kegyesség mindenre hasznos, mivel megvan benne a jelenvaló és az eljövendő élet ígérete.
- 9
- Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó.
- 10
- Azért fáradunk és küzdünk, mert reménységünket az élő Istenbe vetettük, aki minden ember megtartója, kiváltképpen a hívőké.
- 11
- Ezeket hirdesd és tanítsd!
- 12
- Senki meg ne vesse a te ifjúságodat, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben és tisztaságban.
- 13
- Amíg megérkezem, legyen gondod a felolvasásra, az intésre és a tanításra.
- 14
- Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófétálás által, a vének kézrátételével kaptál.
- 15
- Ezekre legyen gondod, ezekkel foglalkozz, hogy előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt.
- 16
- Vigyázz magadra és a tanításra, maradj meg azokban, mert ha ezt teszed, magadat is, és hallgatóidat is megmented.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Február 15
Kétéves:
- I. év: 1Móz 46
- II. év: 2Krón 5
- Mk 1:1-28
- Zsolt 35:1-16
- Péld 9:11-12
Példabeszéd
A bölcsek ajka tudást hint szét, nem úgy a bolondok szíve.