Online Biblia

Biblia

  • Párhuzamos olvasás
  • Fordításokról

Keresés

Beállítások
Ékezet nélküli találatok elfogadása.
Csak szó eleji egyezés elfogadása.
Betöltéskor fókusz a keresésre.
  • Fordításokról
  • Szentírásról
  • Bibliaolvasó kalauz
  • Bővítmények

Károli Gáspár Fordítás » 2. Péter » 3. Fejezet
Fejezetek
  • 1 
  • 2 
  • 3 
1
Ez immár második levélírásom néktek, szeretteim, amelylyel a ti tiszta gondolkozástokat emlékeztetés által serkentgetem;
2
Hogy megemlékezzetek a szent prófétáktól ezelőtt mondott beszédekről, és az Úrnak és Megtartónak általunk, az apostolok által közölt parancsolatjáról:
3
Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, a kik saját kívánságaik szerint járnak,
4
És ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert a mióta az atyák elhunytak, minden azonképen marad a teremtés kezdetétől fogva.
5
Mert kész-akarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára;
6
A melyek által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett:
7
A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára.
8
Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.
9
Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.
10
Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.
11
Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben,
12
A kik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, a melyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!
13
De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik.
14
Annakokáért szeretteim, ezeket várván , igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.
15
És a mi Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok; a miképen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint.
16
Szinte minden levelében is, a mikor ezekről beszél azokban; a melyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, a miket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére.
17
Ti azért szeretteim előre tudván [ezt], őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek;
18
Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki [legyen] dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen.
  • « 2. Péter 2. Fejezet
  • 1. János 1. Fejezet »

Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki  
Igehirdetés.ma
Ige  7. rész: Váratlan végkifejlet: Új Föld?
Ige  Advent: Isten a megtérésünkre vár
Ige  Adventus Domini Az Úr eljövetele
Ige  Az Úr eljövetele
Ige  Az Úr hosszútűrését üdvösségnek tartsuk
Ige  Az Úr nem késik
Ige  Buzdítások Pétertől
Ige  Egy kis missziológia
Ige  Egy rossz hírrel kell kezdenem...
Ige  El ne sodorjon...
Ige  Godot-ra várva?
Ige  Gúnyolódók
Ige  Hogyan várakozzunk 2
Ige  Isten hatalmas szava
Ige  Isten hosszútűrése
Ige  Képmutatók jellemvonása
Ige  Lelki növekedés
Ige  Miért Menybemenetel
Ige  Milyen emberek kell legyünk?
Ige  Nézzetek előre, növekedjetek
Ige  Növekedés a kegyelemben
Ige  Növekedés a kegyelemben
Ige  Őrizkedni, növekedni, dicsőíteni
Ige  Próféták, Jézus, apostolok
Ige  Riadókészültség
Ige  Szeplőtlen, feddhetetlen, békességben Vele
Ige  Új ég és új föld
Ige  Visszajövetel

Kalauz

Június 17

Egyéves:

  • 1Kir 18:1-46
  • ApCsel 11:1-30
  • Zsolt 135:1-21
  • Péld 17:12-13

Kétéves:

  • I. év: 5Móz 3
  • II. év: Ézs 31:1-32:20
  • ApCsel 11:1-30
  • Zsolt 135:1-21
  • Péld 17:12-13

Példabeszéd

Nem illik a bolondhoz az ékes beszéd, még kevésbé illik a hazug beszéd a tisztességeshez.
Péld. 17:7