- 1
- Amikor Bálám látta, hogy tetszik az ÚRnak, hogy megáldja Izráelt, nem folyamodott többé varázslatokhoz, mint azelőtt, hanem a puszta felé fordította az arcát.
- 2
- Mikor azután fölemelte Bálám a szemét, látta Izráelt törzsenként sátorozni, és rászállt az Isten Lelke.
- 3
- Akkor belekezdett példabeszédébe: Bálámnak, Beór fiának szózata, a megnyílt szemű ember szózata.
- 4
- Annak szózata, aki hallja Isten beszédét, aki látja a Mindenhatótól kapott látomást leborulva, de nyitott szemekkel:
- 5
- Mily szépek a sátraid, ó, Jákób, hajlékaid, ó, Izráel!
- 6
- Mint hosszan húzódó völgyek, mint kertek a folyóvíz mellett, mint az ÚR ültette aloék, mint cédrusfák a vizek mellett!
- 7
- Kicsordul a víz vödreiből, vetését bő víz öntözi. Királya nagyobb Agágnál, és fölmagasztaltatik királysága.
- 8
- Isten hozta ki Egyiptomból, ereje olyan, mint a vadbivalyé. Megemészti a pogányokat, az ő ellenségeit; csontjaikat megtöri, és nyilaival átveri.
- 9
- Lehever, nyugszik mint hím oroszlán és mint nőstény oroszlán. Ki kelti föl? Aki áld téged, áldott lesz, és aki átkoz téged, átkozott lesz.
- 10
- Ekkor fölgerjedt Bálák haragja Bálám ellen, összecsapta kezét, és azt mondta Bálámnak: Azért hívtalak téged, hogy átkozd meg ellenségeimet, és íme, igen megáldottad őket immár harmadjára.
- 11
- Most azért menekülj a helyedre. Mondtam, hogy igen megtisztellek, de íme, megfosztott téged az ÚR a tisztességtől.
- 12
- Bálám azt mondta Báláknak: Követeidnek is, akiket hozzám küldtél, nem megmondtam-e:
- 13
- Ha Bálák a házát ezüsttel és arannyal tele adná is nekem, az ÚR beszédét nem hághatom át, hogy magamtól jót vagy rosszat cselekedjem. Amit az ÚR szól, azt szólom.
- 14
- Most pedig, íme, elmegyek népemhez. Jöjj, hadd jelentsem ki még neked, mit fog cselekedni e nép a te népeddel a távoli jövőben.
- 15
- És így kezdte példabeszédét: Bálámnak, Beór fiának szózata, a megnyílt szemű embernek a szózata.
- 16
- Annak szózata, aki hallja Isten beszédét, és ismeri a Magasságos tudományát, és aki látja a Mindenhatótól kapott látomást leborulva, de nyitott szemekkel.
- 17
- Látom őt, de nem most. Nézem őt, de nem közel. Csillag származik Jákóbból, és királyi pálca támad Izráelből. Bezúzza Móáb halántékát, és összetöri Sét minden fiának koponyáját.
- 18
- Birtokba kerül Edóm, és birtokba kerül Széír, az ő ellensége is. Izráel hatalmasan cselekszik.
- 19
- Jákóbból uralkodó támad, és elveszti a városból azt, aki megmaradt.
- 20
- Amikor Amálékre nézett, így kezdte példabeszédét: Amálék első a nemzetek között, de végül mindenestül elvész.
- 21
- Amikor a kéniekre nézett, így kezdte példabeszédét: Erős a te lakhelyed, és sziklára raktad fészkedet.
- 22
- Mégis el fog pusztulni Kain, amikor fogságba visz Assúr.
- 23
- Megint példabeszédbe kezdett, és azt mondta: Ó, ki marad még életben, amikor Isten véghezviszi ezt?
- 24
- Hajók jönnek Kittím partjairól, nyomorgatják Assúrt, nyomorgatják Ébert, míg mindenestül el nem vész az is.
- 25
- Azután fölkelt Bálám, és elment, hogy visszatérjen hazájába. Bálák is elment a maga útján.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 3
Kétéves:
- I. év: 1Sám 17:31-58
- II. év: Ez 38
- Fil 4:1-23
- Zsolt 75:1-10
- Péld 24:17-20
Példabeszéd
Minden utadon őrá gondolj, akkor ő igazgatni fogja útjaidat.