- 1
- Majd szólt az ÚR Mózeshez Áron két fiának halála után, akik akkor haltak meg, amikor az ÚRhoz járultak.
- 2
- Azt mondta az ÚR Mózesnek: Szólj testvérednek, Áronnak, hogy ne menjen be akármikor a szent helyre a függönyön belül, a fedél elé, amely a láda fölött van, hogy meg ne haljon, mert felhőben jelenek meg a fedél fölött.
- 3
- Ezzel menjen be Áron a szent helyre: egy fiatal bikával bűnért való áldozatul és egy kossal égőáldozatul.
- 4
- Gyolcsból készült szent köntöst öltsön magára, és gyolcs lábravaló legyen a testén, gyolcsövvel övezze körül magát, és gyolcssüveget tegyen föl. Szent ruhák ezek. Mossa meg a testét vízben, és úgy öltse fel ezeket.
- 5
- Izráel fiainak gyülekezetétől pedig vegyen át két kecskebakot bűnért való áldozatul és egy kost egészen elégő áldozatul.
- 6
- Mutassa be Áron a bűnért való áldozati bikát mint saját áldozatát, és szerezzen engesztelést általa magáért és háza népéért.
- 7
- Azután vegye elő a két kecskebakot, és állítsa azokat az ÚR elé a gyülekezet sátrának bejáratához.
- 8
- Vessen sorsot Áron a két bakra. Az egyiket sorsolja az ÚRnak, a másikat sorsolja Azázélnak.
- 9
- Áldozza fel azt a bakot, amely az ÚRnak jutott a sorsvetésben, és készítse el azt bűnért való áldozatul.
- 10
- Azt a bakot pedig, amely Azázélnak jutott a sorsvetésben, állítsa az ÚR elé elevenen, hogy engesztelés legyen általa, és elküldje azt Azázélnak a pusztába.
- 11
- Áron pedig úgy mutassa be a bűnért való áldozati bikát, mint a maga áldozatát, és úgy szerezzen engesztelést magáért és háza népéért, hogy vágja le a bikát mint a maga bűnért való áldozatát.
- 12
- Töltse meg a tömjénezőt parázzsal az oltárról, amely az ÚR előtt van, és vegyen tele marokkal a porrá tört fűszerekből való füstölőszerből, és vigye be a függönyön belülre.
- 13
- Vesse a tűzre az ÚR előtt a füstölőszert, hogy befedje annak füstje a fedelet, amely a bizonyság fölött van, hogy meg ne haljon.
- 14
- Azután vegyen a bika véréből, és hintse ujjával a fedél felső színére, kelet felé. A fedél előtt pedig hétszer hintsen ujjával a vérből.
- 15
- Azután vágja le a bakot mint a nép bűnért való áldozatát, és vigye be vérét a függönyön belülre, és úgy cselekedjék vérével, ahogy a bika vérével cselekedett: hintse a födélre és a fedél elé.
- 16
- Így szerezzen engesztelést a szent helynek Izráel fiainak tisztátalanságai és minden vétkei s bűnei miatt. Így cselekedjék a gyülekezet sátrával is, amely közöttük, az ő tisztátalanságaik közepette van.
- 17
- Amikor Áron pap bemegy a szentélybe, hogy engesztelést szerezzen, senki se legyen a gyülekezet sátrában, egészen a kijöveteléig. Végezzen engesztelést magáért, háza népéért és Izráel egész gyülekezetéért.
- 18
- Azután jöjjön ki az oltárhoz, amely az ÚR színe előtt van, és végezzen engesztelést azért is: vegyen a bika véréből és a bak véréből, és kenje meg az oltár szarvait körös-körül.
- 19
- És hintsen arra ujjával hétszer a vérből. Így tegye tisztává és így szentelje meg azt Izráel fiainak tisztátalanságai miatt.
- 20
- Miután pedig elvégzi a szentélyért, a gyülekezet sátráért és az oltárért való engesztelést, hozza elő az élő bakot.
- 21
- Tegye rá Áron mind a két kezét az élő bak fejére, vallja meg fölötte Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűnét. Tegye azokat a bak fejére, azután küldje el egy arra rendelt emberrel a pusztába,
- 22
- hogy vigye el magán a bak minden hamisságukat kietlen földre. Így bocsássa el a bakot a pusztában.
- 23
- Azután menjen be Áron a gyülekezet sátrába, és vesse le a gyolcsruhákat, amelyeket felöltött, amikor bement a szentélybe, és hagyja ott azokat.
- 24
- Mosakodjék meg a szent helyen, öltse föl a saját ruháit, úgy menjen ki, és készítse el a maga és a nép egészen elégő áldozatát, és végezzen engesztelést magáért és a népért.
- 25
- A bűnért való áldozat kövérjét pedig füstölögtesse el az oltáron.
- 26
- Az pedig, aki elvitte az Azázélnak való bakot, mossa ki a ruháit, és mosakodjék meg, azután pedig bemehet a táborba.
- 27
- A bűnért való áldozati bikát pedig és a bűnért való áldozati kost, amelynek vérét engesztelés végett bevitték a szentélybe, vigyék ki a táboron kívülre, és égessék el a bőrüket, húsukat és ganéjukat.
- 28
- Aki elégeti ezeket, mossa ki a ruháját, mosakodjék meg vízben, és utána bemehet a táborba.
- 29
- Örök rendelkezés legyen ez nálatok: a hetedik hónapban, a hónap tizedik napján tartóztassátok meg magatokat, és semmi munkát ne végezzetek, se a bennszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény.
- 30
- Mert ezen a napon szereznek engesztelést értetek, hogy megtisztítsanak titeket, és minden bűnötöktől megtisztultok az ÚR színe előtt.
- 31
- Szombatok szombatja legyen ez nektek, tartóztassátok meg azért magatokat. Örök rendelkezés ez.
- 32
- Így végezzen engesztelést az a pap is, akit majd apja után kennek fel és avatnak fel pappá. Gyolcsruhákba öltözzék, a szent ruhákba.
- 33
- Végezzen engesztelést a szentek szentjéért és a gyülekezet sátráért, és az oltárért is végezzen engesztelést, sőt a papokért és az egész összegyülekezett népért is végezzen engesztelést.
- 34
- Örökkévaló rendelkezés legyen ez nálatok, hogy egyszer egy esztendőben engesztelést végezzenek Izráel fiainak minden bűnéért. És úgy cselekedtek, ahogy az ÚR megparancsolta Mózesnek.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 8
Kétéves:
- I. év: 1Sám 22
- II. év: Ez 44
- Kol 3:18-4:18
- Zsolt 78:56-72
- Péld 24:28-29
Példabeszéd
Mert igazságot mond ki szám, és ajkamnak utálatos a gonoszság.