- 1
- Júdás, Jézus Krisztus szolgája, Jakabnak pedig testvére, az elhívottaknak, akiket az Atya Isten szeretett és Jézus Krisztus megtartott:
- 2
- Irgalom, békesség és szeretet adassék nektek bőségesen.
- 3
- Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak nektek a közös üdvösségről, szükségesnek tartottam buzdítóan írni, hogy tusakodjatok a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szenteknek adatott.
- 4
- Mert belopódzott közétek néhány ember, akiknek már régóta meg van írva az ítélete. Istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, és az egyedüli Urat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják.
- 5
- Emlékeztetni akarlak titeket – jóllehet egyszer már mindezt megismertétek –, hogy amikor az Úr a népet Egyiptom földjéről kiszabadította, azokat, akik nem hittek, később elpusztította.
- 6
- És az angyalokat is, akik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartotta.
- 7
- Amint Sodoma és Gomora és a körülöttük levő városok is, amelyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és idegen test után jártak, intő példa gyanánt vannak előttünk, örök tűz büntetését szenvedik.
- 8
- Mégis ezekhez hasonlóan ezek az álmodozók a testet beszennyezik, a hatalmasságot megvetik, és a méltóságokat káromolják.
- 9
- Pedig Mihály főangyal, amikor az ördöggel vitatkozott Mózes teste fölött, nem mert rá káromló ítéletet mondani, hanem azt mondta: Dorgáljon meg téged az Úr!
- 10
- Ezek pedig azokat káromolják, amiket nem ismernek, amiket pedig oktalan állatok módjára ösztönösen ismernek, azok által elpusztulnak.
- 11
- Jaj nekik, mert a Kain útján indultak el, bérért Bálám tévelygésére adták magukat, és Kóré lázadásával vesztek el.
- 12
- Ezek szennyfoltok a ti szeretetvendégségeiteken, szemérmetlenül veletek lakmároznak, hizlalják magukat. Víztelen, szél sodorta fellegek, késő őszi, gyümölcstelen, kétszer kipusztult és tőből kiszaggatott fák,
- 13
- tengerek megvadult habjai, saját szégyenüket tajtékozók, tévelygő csillagok, akiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre.
- 14
- Ezekről is prófétált Énók, aki Ádámtól fogva a hetedik volt: Íme, eljött az Úr sok ezer szentjével,
- 15
- hogy ítéletet tartson mindenki felett, és megbüntessen minden istentelent minden istentelen tettéért, amelyet elvetemülten elkövetett, és minden durva beszédért, amelyet az istentelen bűnösök ellene szóltak.
- 16
- Ezek zúgolódók, panaszkodók, a maguk kívánságai szerint járók, szájuk nagyokat szól, haszonlesésből embereknek hízelegnek.
- 17
- Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai előre megmondtak,
- 18
- mert azt mondták, hogy az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen kívánságaik szerint járnak.
- 19
- Ezek azok, akik szakadásokat támasztanak, érzékiek, akikben nincs meg a Lélek.
- 20
- Ti pedig, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által,
- 21
- tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várva a mi Urunk Jézus Krisztus irgalmát az örök életre.
- 22
- Könyörüljetek azokon, akik kételkednek,
- 23
- a tűzből kiragadva mentsétek meg őket, másokon pedig félelemmel könyörüljetek, utálva még a ruhát is, amelyet a test beszennyezett.
- 24
- Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel,
- 25
- az egyetlen Istennek, a mi Üdvözítőnknek, a mi Urunk Jézus Krisztus által dicsőség, fenség, erő és hatalom mostantól fogva mindörökké. Ámen.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 8
Kétéves:
- I. év: 1Sám 22
- II. év: Ez 44
- Kol 3:18-4:18
- Zsolt 78:56-72
- Péld 24:28-29
Példabeszéd
Mert jobb a bölcsesség a drágagyöngyöknél, és semmiféle gyönyörűség sem lehet ezzel egyenlő.