- 1
- Amikor meghallották ezt mindazok a királyok, akik a Jordánon innen a hegyeken, a síkságokon és a Nagy-tenger partja mentén éltek, le egész Libánonig: a hettiták, emóriak, kánaániak, perizziek, hivviek és a jebúsziak,
- 2
- összegyűltek, hogy közös erővel megvívjanak Józsuéval és Izráellel.
- 3
- De meghallották Gibeón lakói is, amit Józsué Jerikóval és Ajjal cselekedett,
- 4
- és ők is ravaszul cselekedtek. Elmentek ugyanis, és követeknek adták ki magukat. Szamaraikra ócska zsákokat és ócska, megrepedezett és összekötözött borostömlőket szereztek,
- 5
- ócska, megfoltozott sarukat a lábukra és elnyűtt ruhákat magukra. Az útra való kenyerük is mind száraz és penészes volt.
- 6
- Így mentek el Józsuéhoz a táborba, Gilgálba, és azt mondták neki és az izráelieknek: Messze földről jöttünk, kössetek most szövetséget velünk.
- 7
- Az izráeliek pedig azt mondták a hivvieknek: Hátha közöttünk laktok. Hogyan köthetnénk szövetséget veletek?
- 8
- Azok pedig azt mondták Józsuénak: Szolgáid vagyunk! Józsué ezt kérdezte tőlük: Kik vagytok, és honnan jöttetek?
- 9
- Azt mondták neki: Igen messze földről jöttek szolgáid, az ÚRnak, a te Istenednek nevéért, mert hallottuk az ő hírét és mindazt, amit Egyiptomban cselekedett.
- 10
- Azt is mind, amit az emóriak két királyával, Szíhónnal, Hesbón királyával és az astáróti Óggal, Básán királyával cselekedett, akik a Jordánon túl voltak.
- 11
- Ezért így szóltak nekünk a véneink és földünk minden lakosa: Szerezzetek magatoknak eledelt az útra, menjetek eléjük, és mondjátok nekik: „Szolgáitok vagyunk, most azért kössetek szövetséget velünk!
- 12
- Itt a kenyerünk: még meleg volt, amikor eleségül elhoztuk házainkból, amikor elindultunk, hogy hozzátok jöjjünk. Most, íme, száraz és penészes lett.
- 13
- Ezek a borostömlők is, amelyeket új korukban töltöttünk meg, íme, hogy megszakadoztak! Ezek a mi ruháink és saruink pedig elnyűttek az igen hosszú út miatt.”
- 14
- Akkor vettek a férfiak az eledelükből, az ÚR tanácsát pedig nem kérték ki.
- 15
- Józsué békességesen bánt velük, és szövetséget kötött velük, hogy életben hagyja őket; a gyülekezet vezetői pedig megesküdtek erről nekik.
- 16
- De harmadnap múlva, azután, hogy szövetséget kötöttek velük, meghallották, hogy azok a közelből valók, sőt közöttük laknak.
- 17
- Elindultak tehát Izráel fiai, és harmadnap eljutottak a városaikhoz. A városaik pedig ezek voltak: Gibeón, Kefírá, Beérót és KirjatJeárim.
- 18
- De nem bántották őket Izráel fiai, mivel megesküdtek nekik a gyülekezet főemberei az ÚRra, Izráel Istenére. Emiatt zúgolódott az egész gyülekezet a főemberek ellen.
- 19
- Az összes főember ezt mondta az egész gyülekezetnek: Megesküdtünk nekik az ÚRra, Izráel Istenére, most hát nem bánthatjuk őket!
- 20
- Ezt tesszük velük: életben hagyjuk őket, és így nem érhet bennünket harag az esküvésért, amellyel megesküdtünk nekik.
- 21
- Azután ezt mondták a főemberek: Ám éljenek, de legyenek az egész gyülekezet favágói és vízhordói. Ezt meg is mondták nekik a főemberek.
- 22
- Józsué ugyanis hívatta őket, és így szólt hozzájuk: Miért csaptatok be minket, amikor így beszéltetek: „Igen messziről valók vagyunk”, holott közöttünk laktok?
- 23
- Most azért átkozottak legyetek, és ne fogyjon ki közületek a szolga, a favágó és a vízhordó az én Istenem házában.
- 24
- Azok pedig így feleltek Józsuénak: Mivel nyilván tudtukra jutott szolgáidnak az, amit az ÚR, a ti Istenetek parancsolt szolgájának, Mózesnek, hogy nektek adja ezt az egész földet, és hogy kiirtja előletek a föld minden lakosát, igen féltettük tőletek az életünket, ezért cselekedtük ezt a dolgot.
- 25
- De most, íme, a kezedben vagyunk, úgy cselekedj hát velünk, ahogy jónak és igaznak tetszik előtted.
- 26
- És úgy cselekedett velük, és kiszabadította őket Izráel fiainak kezéből, és nem ölték meg őket.
- 27
- Azon a napon Józsué a gyülekezetnek és az ÚR oltárának a favágóivá és vízhordóivá tette őket mindmáig azon a helyen, amelyet kiválasztott az ÚR.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 5
Kétéves:
- I. év: 1Sám 19
- II. év: Ez 40
- Kol 1:21-2:7
- Zsolt 77:1-20
- Péld 24:23-25
Példabeszéd
Egyedül tieid legyenek, és kívüled senki máséi.