- 1
- Így szól az ÚR: Móáb három, sőt négy bűne miatt nem változtatok szándékomon. Mivel mésszé égette Edóm királyának csontjait,
- 2
- tüzet küldök Móábra, és megemészti Kerijjót palotáit. Csatazajban hal meg Móáb, harci lárma és kürtzengés közben.
- 3
- Kiirtom belőle a bírót, és vele együtt minden fejedelmét megölöm – ezt mondja az ÚR.
- 4
- Így szól az ÚR: Júda három, sőt négy bűne miatt nem változtatok szándékomon. Mivel megvetették az ÚR törvényét, és nem tartották meg rendelkezéseit, félrevezették őket hazug bálványaik, amelyeket atyáik követtek,
- 5
- ezért tüzet küldök Júdára, és megemészti Jeruzsálem palotáit.
- 6
- Így szól az ÚR: Izráel három, sőt négy bűne miatt nem változtatok szándékomon. Mivel eladják pénzért az igazat, a szegényt pedig egy pár saruért,
- 7
- a föld porát áhítják a szegények fejére, és a nyomorultak útját eltérítik. Apa és fia egy leányhoz jár, hogy beszennyezzék szent nevemet.
- 8
- Zálogba vett ruhákon nyújtózkodnak minden oltár mellett, és az elítéltek borát isszák Istenük házában.
- 9
- Pedig én irtottam ki előlük az emóriakat, akik magasak voltak, mint a cédrusok, és erősek, mint a tölgyfák. Mégis kipusztítottam gyümölcsüket fent és gyökerüket alant.
- 10
- Én hoztalak ki benneteket Egyiptom földjéről, és vezettelek a pusztában negyven esztendeig, hogy birtokba vegyétek az emóriak földjét.
- 11
- Prófétákat támasztottam fiaitok közül, és názírokat ifjaitok közül. Vajon nem így van, Izráel fiai? – ezt mondja az ÚR.
- 12
- De borral itattátok a názírokat, a prófétákra pedig ráparancsoltatok: Ne prófétáljatok!
- 13
- Ezért íme, lenyomlak titeket, ahogyan a kévékkel teli szekér belenyomódik a földbe.
- 14
- Elvész a gyors lábú menekülő, és az erős hiába erősíti meg az erejét, a hős sem mentheti meg lelkét.
- 15
- Nem tud helytállni az íjász, nem menekülhet el még a gyors lábú sem, és a lovon ülő sem mentheti meg lelkét.
- 16
- A hősök közül a legbátrabb is mezítelenül fut el azon a napon – ezt mondja az ÚR.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 14
Kétéves:
- I. év: 1Sám 28
- II. év: Dán 2:1-23
- 2Thessz 2:1-17
- Zsolt 84:1-12
- Péld 25:15
Példabeszéd
Az istentelenek háza elvész, de az igazak sátra virul.