- 1
- Mint vele együtt munkálkodók intünk is titeket, ne vegyétek hiába Isten kegyelmét!
- 2
- Mert ő mondja: Alkalmas időben meghallgattalak és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, itt az alkalmas idő, íme, itt az üdvösség napja!
- 3
- Senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy a szolgálatunk hiteltelenné ne váljék.
- 4
- Hanem ajánljuk magunkat mindenben úgy, mint Isten szolgáit: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban,
- 5
- verésekben, bebörtönzésben, zavargásokban, fáradozásban, virrasztásban, böjtölésben,
- 6
- tisztaságban, ismeretben, hosszútűrésben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben,
- 7
- igazmondásban, Isten erejében, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel,
- 8
- dicsőség és gyalázat által, rossz és jó hír által, mint ámítók és igazak,
- 9
- mint ismeretlenek és mégis ismertek, mint halottak és – íme – élők, mint megostorozottak és meg nem öltek,
- 10
- mint megszomorítottak, noha mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, és mégis mindenük megvan.
- 11
- A szánk megnyílt, a szívünk kitárult előttetek, korinthusiak.
- 12
- Nem mi vagyunk szűkkeblűek irántatok, hanem a ti bensőtökben szűk a hely.
- 13
- Viszonzásul – mint gyermekeimnek mondom – tárjátok ki ti is szíveteket.
- 14
- Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi köze van az igazságnak a hamissághoz? Vagy mi közössége van a világosságnak a sötétséggel?
- 15
- És milyen egység lehet Krisztus és Beliál között? Vagy mi köze a hívőnek a hitetlenhez?
- 16
- Vagy hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, amint Isten mondta: Bennük lakozom, és közöttük járok, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek.
- 17
- Azért menjetek ki közülük, és szakadjatok el tőlük – azt mondja az Úr –, és tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket,
- 18
- Atyátok leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek – azt mondja a mindenható Úr.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 15
Kétéves:
- I. év: 1Sám 29
- II. év: Dán 2:24-49
- 2Thessz 3:1-18
- Zsolt 85:1-13
- Péld 25:16
Példabeszéd
Meghiúsulnak a tervek, ha nincs tanácsadás, de van előrehaladás, ha sok a tanácsadó.