- 1
- Huszonöt esztendős volt Jótám, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Jerúsá volt, Cádók leánya.
- 2
- Kedves dolgot cselekedett az ÚR előtt. Úgy cselekedett, ahogy apja, Uzzijjá is, csakhogy ő nem ment be az ÚR templomába. A nép azonban továbbra is vétkezett.
- 3
- Ő építette meg az ÚR házának felső kapuját. Sokat épített a vár kőfalán is.
- 4
- Ezenfölül Júda hegyvidékén városokat épített, a ligetekben pedig palotákat és őrtornyokat.
- 5
- Ő is harcolt Ammón fiainak királyai ellen, akiket megvert. Ammón fiai abban az esztendőben száz talentum ezüstöt, tízezer véka búzát és tízezer véka árpát adtak neki. Ezt fizették neki Ammón fiai a második és a harmadik esztendőben is.
- 6
- És hatalmassá lett Jótám, mert útjain állhatatosan járt az ÚR, az ő Istene előtt.
- 7
- Jótám többi dolgát pedig, minden harcát és útját, íme, megírták Izráel és a Júda királyainak könyvében.
- 8
- Huszonöt esztendős korában kezdett uralkodni, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben.
- 9
- Akkor Jótám elaludt, és atyáihoz tért, és eltemették Dávid városában. Fia, Áház lett utána a király.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 8
Kétéves:
- I. év: 1Sám 22
- II. év: Ez 44
- Kol 3:18-4:18
- Zsolt 78:56-72
- Péld 24:28-29
Példabeszéd
Mikor megszabta a tenger határait, hogy a vizek át ne hágják parancsát. Mikor kimérte e föld alapjait,