Online Biblia

Biblia

  • Párhuzamos olvasás
  • Fordításokról

Keresés

Beállítások
Ékezet nélküli találatok elfogadása.
Csak szó eleji egyezés elfogadása.
Betöltéskor fókusz a keresésre.
  • Fordításokról
  • Szentírásról
  • Bibliaolvasó kalauz
  • Bővítmények

Károli Gáspár Fordítás » Zsidókhoz írt levél » 9. Fejezet
Fejezetek
  • 1 
  • 2 
  • 3 
  • 4 
  • 5 
  • 6 
  • 7 
  • 8 
  • 9 
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
1
Annakokáért voltak ugyan az első [szövetségnek] is istentiszteletei rendtartásai, mint szintén világi szenthelye.
2
Mert sátor építtetett, az első, a melyben [vala] a gyertyatartó, meg az asztal és a kenyerek felrakása; ezt nevezték szenthelynek.
3
A második kárpiton túl pedig az a sátor, melyet neveztek szentek szentének,
4
Melyben vala az arany füstölő oltár és a szövetség ládája beborítva minden felől aranynyal, ebben a mannás aranykorsó és Áron kihajtott vesszeje meg a szövetség táblái,
5
Fölötte pedig a dicsőség kérubjai, beárnyékolva a fedelet, a mikről most nem szükséges külön szólani.
6
Ezek pedig ekképen levén elrendezve; az első sátorba ugyan mindenkor bejárnak a papok az istentisztelet elvégzésére,
7
A másodikba azonban egy-egy évben egyszer csak maga a főpap, vérrel, melyet magáért és a nép bűneiért áldoz.
8
Azt jelentvén ki ezzel a Szent Lélek, hogy még nem nyilt meg a szentély útja, fennállván még az első sátor.
9
A mi példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak oly ajándékokkal és áldozatokkal, melyek nem képesek lelkiismeret szerint tökéletessé tenni a szolgálattevőt,
10
Csakis ételekkel meg italokkal és különböző mosakodásokkal - melyek testi rendszabályok - a megjobbulás idejéig kötelezők.
11
Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül,
12
És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.
13
Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára:
14
Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.
15
És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét.
16
Mert a hol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék.
17
Mivel a végrendelet holtak után jogerős, különben pedig, ha él a végrendelkező, épen nem érvényes.
18
Innét van, hogy az első sem szenteltetett meg vér nélkül.
19
Mert mikor Mózes a törvény szerint minden parancsolatot elmondott az egész népnek, vevén a borjúknak és a bakoknak vérét, vízzel és vörös gyapjúval meg izsóppal együtt, magát a könyvet is és az egész népet meghintette,
20
Mondván: Ez azon szövetség vére, a melyet Isten számotokra rendelt.
21
Majd a sátort is és az istentiszteletre való összes edényeket hasonlóképen meghintette vérrel.
22
És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat.
23
Annakokáért szükséges, hogy a mennyei dolgoknak ábrázolatai effélékkel tisztíttassanak meg, magok a mennyei dolgok azonban ezeknél különb áldozatokkal.
24
Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk.
25
Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint a hogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel;
26
Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.
27
És miképen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet:
28
Azonképen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelen meg azoknak, a kik őt várják idvességökre.
  • « Zsidókhoz írt levél 8. Fejezet
  • Zsidókhoz írt levél 10. Fejezet »

Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki  
Igehirdetés.ma
Ige  04 Az új szövetség Krisztusban
Ige  10 Aki kepes megtisztitani a lelkedet
Ige  3. Hozzánk hasonlóvá lett, hogy felkaroljon
Ige  A halál után
Ige  Az Újszövetség áldásai
Ige  Jézus áldozata különb
Ige  Jobb hely, jobb vér, jobb közbenjáró
Ige  Közbenjáró ezért
Ige  Újszövetség

Kalauz

Június 16

Egyéves:

  • 1Kir 15:25-17:24
  • ApCsel 10:23b-48
  • Zsolt 134:1-3
  • Péld 17:9-11

Kétéves:

  • I. év: 5Móz 2
  • II. év: Ézs 30
  • ApCsel 10:23b-48
  • Zsolt 134:1-3
  • Péld 17:9-11

Példabeszéd

Aki behunyja szemét, azért teszi, hogy álnokságot tervezzen, aki összeszorítja ajkát, véghez is viszi a gonoszságot.
Péld. 16:30