- 1
- És imádkozék Anna, és monda: Örvendez az én szívem az Úrban, Felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban. Az én szám felnyílt ellenségeim ellen, Mert szabadításodnak örvendezek én!
- 2
- Senki sincs olyan szent, mint az Úr, Sőt rajtad kivül senki sincs. Nincsen olyan kőszál, mint a mi Istenünk.
- 3
- Ne szóljatok oly kevélyen, oly nagyon kevélyen; Szátokból ne jőjjön kérkedő szó, Mert mindentudó Isten az Úr, És a cselekedeteket ő ítéli meg.
- 4
- Az erős kézíjjasokat megrontja, És a roskadozókat erővel övedzi fel,
- 5
- A megelégedettek bérért szegődnek el, Éhezők pedig nem lesznek; S míg a magtalan hét gyermeket szül, A sok gyermekű megfogyatkozik.
- 6
- Az Úr öl és elevenít, Sírba visz és visszahoz.
- 7
- Az Úr szegénynyé tesz és gazdagít, Megaláz s fel is magasztal;
- 8
- Felemeli a porból a szegényt, És a sárból kihozza a szűkölködőt, Hogy ültesse hatalmasok mellé, És a dicsőségnek székét adja nékik; Mert az Úré a földnek oszlopai, És azokra helyezé a föld kerekségét.
- 9
- Híveinek lábait megoltalmazza, De az istentelenek setétségben némulnak el, Mert nem az erő teszi hatalmassá az embert.
- 10
- Az Úr, a kik vele versengenek, megrontja, Mennydörög felettök az égben, Az Úr megítéli a földnek határait, Királyának pedig hatalmat ad, És felemeli felkentjének szarvát!
- 11
- Elméne ezután Elkána Rámába az ő házához; a gyermek pedig az Úrnak szolgája lett Éli pap előtt.
- 12
- Éli fiai azonban Béliál fiai valának, nem ismerék az Urat.
- 13
- És a papoknak ez vala szokásuk a néppel szemben: Ha mikor valaki áldozatot tesz vala, eljött a papnak szolgája, midőn a húst főzték, és a háromágú villácska az ő kezében vala;
- 14
- És beüti vala a serpenyőbe, vagy üstbe, vagy fazékba, vagy edénybe, és mindent, a mit a villácskával kihúz, magának veszi el a pap. Így cselekesznek egész Izráellel, kik oda mennek Silóba.
- 15
- És minekelőtte a kövérét megáldoznák, eljön a papnak szolgája és azt mondja az áldozó embernek: Adj a papnak sütni való húst, mert nem fogad el tőled főtt húst, hanem csak nyerset.
- 16
- És ha az ember [azt] mondja néki: Hadd gyújtsák meg most a kövérét, azután vedd el, a mint lelked kívánja: akkor azt mondják vala: [Semmiképen] nem, hanem most adjad, mert ha nem, erővel elveszem.
- 17
- Igen nagy volt azért az ifjaknak bűne az Úr előtt, mert az emberek megútálják vala az Úrnak áldozatát.
- 18
- Sámuel pedig szolgál vala az Úrnak, mint gyermek, gyolcs efóddal körül övezve.
- 19
- És anyja kicsiny felső ruhát csinált vala néki, és felvivé néki esztendőnként, mikor férjével felment az esztendőnként való áldozat bemutatására.
- 20
- És megáldá Éli Elkánát és az ő feleségét, és monda: Adjon az Úr néked magzatot ez asszonytól a helyett, a kiért könyörgött, és a kit az Úrnak kért. És haza menének.
- 21
- És meglátogatá az Úr Annát, ki az ő méhében fogada, és szült három fiút és két leányt. És a gyermek Sámuel felnevekedék az Úrnál.
- 22
- Éli pedig igen vén vala, és meghallá mindazt, a mit fiai cselekesznek egész Izráellel, és hogy az asszonyokkal hálnak, kik a gyülekezet sátorának nyílása előtt szolgálnak.
- 23
- Monda azért nékik: Miért cselekesztek ilyen dolgot? Mert hallom a ti gonosz cselekedeteiteket mind az egész néptől.
- 24
- Ne [tegyétek] fiaim! mert nem jó hír az, melyet hallok; vétkessé teszitek az Úrnak népét.
- 25
- Ha ember embertársa ellen vétkezik, megítéli az Isten; de ha az Úr ellen vétkezik az ember, ki lehetne érette közbenjáró? De nem hallgatának atyjok szavára, mert az Úr meg akará őket ölni.
- 26
- A gyermek Sámuel pedig folytonosan növekedék és kedves volt mind az Úr, mind az emberek előtt.
- 27
- És eljöve Istennek embere Élihez, és monda néki: Így szól az Úr: Nem jelentettem-é ki magamat atyád házának, midőn Égyiptomban a Faraó házában valának?
- 28
- És kiválasztám őt papnak Izráel minden nemzetségei közül magamnak, hogy áldozzon az én oltáromon; hogy füstölő szert füstölögtessen, hogy az efódot előttem viselje; és atyád házára bíztam Izráel fiainak minden tüzes áldozatait.
- 29
- Miért tapossátok meg az én véres áldozatomat és ételáldozatomat, melyet rendeltem [e] hajlékban? És te többre becsülöd fiaidat, mint engem, hogy magatokat hízlaljátok az én népem Izráel minden áldozatának elejével.
- 30
- Azért így szól az Úr, Izráelnek Istene, jóllehet megmondottam, hogy a te házad és atyádnak háza mindörökké én előttem jár; de most, [azt] mondja az Úr, távol legyen tőlem, mert a kik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, a kik azonban engem megutálnak, megutáltatnak.
- 31
- Ímé, napok jőnek, és levágom a te karodat és atyád házának karját, hogy ne legyen vén [ember] a te házadban.
- 32
- És meglátod az [Isten] hajlékának szorongattatását, mind a helyett, a mi jót cselekedett volna Izráellel; és nem lészen vén [ember] a te házadban soha.
- 33
- Mindazonáltal nem fogok mindenkit kiirtani oltárom mellől, te éretted, hogy szemeidet emészszem és lelkedet gyötörjem; de egész házadnépe férfikorban hal meg.
- 34
- És az legyen előtted a jel, a mi következik két fiadra, Hofnira és Fineásra, hogy egy napon halnak meg mind a ketten.
- 35
- Támasztok azonban magamnak hűséges papot, ki kedvem és akaratom szerint cselekszik; és építek néki állandó házat, és az én felkentem előtt fog járni mindenkor.
- 36
- És lészen, hogy mind az, a ki megmarad a te házadból, eljön, hogy leboruljon előtte [egy] ezüst pénzecskéért és [egy] darab kenyérért, [és ezt] mondja: ugyan helyezz el engem a papi tisztségek egyikébe, hogy ehessem [egy] falat kenyeret.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 10
Kétéves:
- I. év: 1Sám 24
- II. év: Ez 46
- 1Thessz 2:10-3:13
- Zsolt 80:1-19
- Péld 25:1-5
Példabeszéd
Az igaznak ajka sokakat pásztorol; a bolondok pedig esztelenségükben halnak meg.