- 1
- Ezúttal harmadszor megyek hozzátok. Két vagy három tanú vallomása alapján megáll minden dolog.
- 2
- Előre megmondtam és előre mondom, mint másodszori ottlétemkor, és most is távollétemben írom azoknak, a kik ezelőtt vétkeztek, és a többieknek mind, hogy ha ismét odamegyek, nem leszek kíméletes;
- 3
- Mert hát az általam szóló Krisztusnak bizonyságát keresitek, a ki irányotokban nem erőtelen, hanem erős ti bennetek.
- 4
- Mert noha megfeszíttetett erőtelenségből, mindazáltal él Istennek hatalmából. És noha mi erőtelenek vagyunk benne, de vele együtt élünk majd Isten erejéből ti nálatok.
- 5
- Kísértsétek meg magatokat, ha a hitben vagytok-é? magatokat próbáljátok meg. Avagy nem ismeritek-é magatokat, hogy a Jézus Krisztus bennetek van? Kivévén, ha méltatlanok vagytok.
- 6
- De reménylem, hogy megismeritek, hogy mi nem vagyunk méltatlanok.
- 7
- Az Istent pedig kérem, hogy semmi gonoszt ne cselekedjetek; nem hogy mi méltóknak láttassunk, hanem hogy ti a jót cselekedjétek, mi pedig mintegy méltatlanok legyünk.
- 8
- Mert semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem [csak] az igazságért.
- 9
- Mert örvendünk, ha mi erőtelenek vagyunk, ti meg erősek vagytok; ezt pedig kérjük is, a ti tökéletesedésetekért.
- 10
- Azért írom ezeket távollétemben, hogy jelenlétemben ne kelljen keményen viselkednem ama hatalom szerint, a melyet az Úr adott nékem építésre és nem rontásra.
- 11
- Végezetre, atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vígasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen veletek.
- 12
- Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszöntenek titeket a szentek mindnyájan.
- 13
- Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Május 12
Kétéves:
- I. év: 4Móz 9
- II. év: Jób 41:1-42:17
- Jn 7:1-29
- Zsolt 108:1-14
- Péld 15:4
Példabeszéd
Az igaz jószága érzését is ismeri, az istentelenek szíve azonban kegyetlen.