- 1
- Meghallották azonban Júda és Benjámin ellenségei, hogy akik a fogságból visszatértek, templomot építenek az ÚRnak, Izráel Istenének,
- 2
- ezért elmentek Zerubbábelhez és a családfőkhöz, és azt mondták nekik: Hadd építsünk veletek együtt, mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, mint ti, és neki áldozunk Észarhaddón asszír király idejétől fogva, aki ide fölhozott minket!
- 3
- Zerubbábel, Jésúa és Izráel többi családfője azonban azt mondta nekik: Nem építhettek velünk együtt templomot Istenünknek, hanem mi magunk fogjuk azt megépíteni az ÚRnak, Izráel Istenének, ahogy megparancsolta nekünk Círus király, Perzsia királya.
- 4
- Ezért a föld népe arra törekedett, hogy elbátortalanítsa Júda népét, és elrettentse őket az építéstől.
- 5
- Tanácsadókat béreltek föl ellenük Círusnak, Perzsia királyának egész idejében Dárius perzsa király uralkodásáig, hogy meghiúsítsák szándékukat.
- 6
- Ahasvérós uralkodása idején, uralkodása kezdetén vádoló levelet írtak Júda és Jeruzsálem lakói ellen.
- 7
- Artahsasztá idején pedig Bislám, Mitredát, Tábeél és több társuk írt Ar tahsasztá perzsa királynak. A levelet arám betűkkel írták, arám fordításban.
- 8
- Rehúm helytartó és Simsaj kancellár is írt ilyen levelet Jeruzsálem ellen Artahsasztá királynak.
- 9
- Jelentést tett Rehúm helytartó, Simsaj kancellár és többi társuk: a bírók, tisztviselők, felügyelők és hivatalnokok, az erekiek, babilóniaiak és susániak, azaz elámiak,
- 10
- valamint a többi nép, akiket a nagy és dicső Asznappar vitt el és telepített le Samária városában és a többi városban, amelyek a folyamon túl vannak.
- 11
- Ez a másolata annak a levélnek, amelyet Artahsasztá királynak küldtek: „Mi, a te szolgáid, a folyamon túliak,
- 12
- tudtára adjuk a királynak, hogy a zsidók, akik eljöttek tőled, megérkeztek hozzánk Jeruzsálembe. Építik a lázadó és gonosz várost, emelik a várfalakat, és az alapokat javítgatják.
- 13
- Tudja meg most a király, hogy ha ezt a várost fölépítik, és a várfalak elkészülnek, nem fognak majd adót, illetéket és úti vámot fizetni, és megkárosítják a királyok jövedelmét.
- 14
- Most tehát, mivel a palota sójával sózunk, és éppen ezért nem illik elnéznünk a király kárát, ezért küldjük e levelet, és tudatjuk ezt a királlyal.
- 15
- Nézzenek csak utána atyáid történeteinek könyvében, és meg fogod találni abban, és megtudod majd, hogy e város lázadó és királyokat és tartományokat megkárosító város volt. Régtől fogva lázadások törtek ki abban, ezért is rombolták le e várost.
- 16
- Tudatjuk a királylyal, hogy ha ez a város fölépül, és a kőfalak elkészülnek, nem lesz többé birtokod a folyamon túl.”
- 17
- A király választ küldött Rehúm helytartónak és Simsaj kancellárnak és többi társuknak, akik Samáriában laktak, valamint a folyamon túl lakóknak: „Békesség!
- 18
- A levelet, amelyet hozzánk küldtetek, érthetően felolvasták előttem.
- 19
- Megparancsoltam hát, hogy nézzenek utána, és úgy találták, hogy ez a város eleitől fogva királyok ellen lázadó város volt, és hogy pártütések és lázongások törtek ki benne.
- 20
- Hatalmas királyok voltak Jeruzsálemben, akik minden folyamon túl lakón is uralkodtak, azok pedig adót, illetéket és úti vámot fizettek nekik.
- 21
- Most tehát adjátok parancsba, hogy akadályozzák meg e férfiakat, és ne építsék addig e várost, amíg tőlem más parancs nem jön.
- 22
- Vigyázzatok, hogy el ne kövessetek ebben semmi mulasztást, hogy ne növekedjék a kár a királyok rovására!”
- 23
- Mihelyt Artahsasztá király levelének másolatát fölolvasták Rehúm, Simsaj kancellár és társaik előtt, ezek nagy sietve Jeruzsálembe mentek a zsidókhoz, és fegyveres erővel megakadályozták őket az építésben.
- 24
- Akkor félbeszakadt az Úr házának építése, amely Jeruzsálemben van, és szünetelt az Dárius, Perzsia királya uralkodásának második esztendejéig.
Kapcsolódó igehirdetések: Be Ki
Kalauz
Október 14
Kétéves:
- I. év: 1Sám 28
- II. év: Dán 2:1-23
- 2Thessz 2:1-17
- Zsolt 84:1-12
- Péld 25:15
Példabeszéd
Kerüld az ostobát, mert értelmes beszédet nála nem találsz.